Dániel Péter nem fizet, inkább leüli a pénzbüntetést

Dániel Pétert jogerősen pénzbüntetésre ítélték, amiért vörös festékkel öntött le egy Horthy-szobrot. A másodfok szerint akciója nem tekinthető "társadalmilag hasznos figyelemfelhívásnak".

Rongálás vétségében bűnösnek találta és jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Kaposvári Törvényszék csütörtökön Dániel Péter ügyvédet, aki május 15-én éjjel festékkel leöntötte a Somogy megyei Kerekiben két nappal korábban felállított Horthy-szobrot.

Első fokon megrovásban részesítette a bíróság Dániel Pétert, ám a másodfokú bíróság ítéletében mellőzte az első fokon eljáró siófoki bíróság indoklásának azon részét, amelyben "társadalmilag hasznos figyelemfelhívásnak" minősítette a szoborrongálást.

Dániel Péter nem vett részt a tárgyaláson. Az ítélet kihirdetését követően az MTI-nek telefonon azt mondta: nem fizeti ki a pénzbírságot, kérni fogja az összegnek megfelelő, 80 nap időtartamú fogházbüntetésre való átváltását.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ügyvéd a Horthy-szoborra egy táblát is felakasztott, amin az olvasható: "Tömeggyilkos, háborús bűnös." A közösségi oldalon azt írta, hogy a tábla hátoldalán is hagyott üzenetet. "Minden magyar és nem magyar áldozat, mártír nevében. Minden hazai és európai demokrata, illetve demokratikus szervezet nevében. Minden értelmes, tisztességes ember nevében. A kivégzett matrózok nevében. Az orgoványi áldozatok nevében. Bacsó Béla és Radnóti Miklós nevében. Anyai nagyapám nevében, aki magyar katonaként túlélte a Don-kanyar értelmetlen vágóhídját és azután még hosszú évekig szenvedett Szibériában hadifogolyként. Apai dédszüleim nevében, akiket 1944 telén a zajló Dunába lőttek a nyilasok. A sok tízezer, ártatlan polgári áldozat nevében. A deportált és gázkamrába vetett gyermekek és nők nevében. Az újvidéki hideg napok áldozatainak nevében."

Az üzenet azzal zárult: "A magam nevében. Mert tömeggyilkos háborús bűnösnek nem jár szobor és nem jár tisztelet. Üdvözlettel: dr. Dániel Péter, ember, magyar (a zsidó törvények szerint zsidó) demokrata, európai polgár, férj és ügyvéd, a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom alapítója."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.