Lomniciék segítenek a kaposvári temető helyreállításában

Az Emberi Méltóság Tanácsa hozzájárul a kaposvári zsidó temetőben megrongált sírok helyreállítási költségeihez, és másokat is arra ösztönöznek: a lehetőségeikhez mérten nyújtsanak segítséget.

Nemcsak az élők, hanem a holtak emberi méltóságát is meg lehet sérteni, és az Emberi Méltóság Tanácsa bízik benne, hogy a kaposvári vandál sírrongálókat példás büntetéssel sújtanák – jelentette ki Lomnici Zoltán volt főbíró, a testület elnöke. Az országos felháborodást kiváltó ügy kapcsán hangsúlyozta: a tanács a maga lehetőségei szerint segítséget kíván nyújtani, és százezer forintot ajánlottak fel a mintegy negyven, részlegesen vagy teljesen helyreállítható sír rendbetételére. A jelképes összeggel másokat is ösztönözni kívánnak arra – fogalmazott –, hogy járuljanak hozzá a költségekhez.

A kaposvári zsidó temetőben a hét végén ledöntött és összetört síremlékek helyreállítását egyébként csütörtökön kezdik meg - közölte korábban az MTI-vel Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója. Beszámolt arról, hogy kedden Róna Lászlóval, a kaposvári zsidó hitközség elnökével, Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével és Szunai Miklóssal, a szervezet főtitkárával szemlét tartottak. Megállapították, hogy az 57 megrongált síremlék közül mintegy negyven részlegesen vagy teljesen helyreállítható. Azoknak a síremlékeknek a maradványait, amelyek nem állíthatók helyre, zsidó szokás szerint a sírokra helyezik rá - tette hozzá Puskás Béla.


Az elmúlt napokban egyébként többen felajánlották segítségüket a síremlékek helyreállításához - közölte Puskás Béla, hozzátéve: őket és mindazokat a sírkőkészítőket, akik szeretnének részt venni a munkálatokban, csütörtök reggel nyolc órakor várják a kaposvári zsidó temetőben.

A Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke vasárnap egyértelműen rasszista indíttatású cselekedetnek nevezte a helyi zsidó temetőben történt sírrongálásokat, Róna László azt mondta: a kaposvári zsidó temető utcáról is jól látható területén szisztematikusan ledöntötték az emlékműveket olyan halottak sírhelyeiről, akiknek élő hozzátartozója már szinte nincs, ezzel megölték az emléküket is.

Róna László arról is beszámolt, hogy magánszemélyek, továbbá Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő 100-100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemben segíteni tudja a rendőrséget a tettesek megtalálásában.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere aznap közölte: az ügyben a városháza is feljelentést tesz. Elítélte a temető meggyalázását az MSZP és a Demokratikus Koalíció kaposvári szervezete is.

Az elkövetők 3,5 millió forint kárt okoztak, ez a helyi zsidó hitközség éves költségvetésének másfélszerese. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.