Csütörtökön kiderül, ki lehet Szabó Máté utódja

A parlamenti pártokat csütörtökön tájékoztatja Áder János köztársasági elnök arról, hogy kit jelöl az alapvető jogok biztosának - nyilatkozta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője az államfővel folytatott keddi egyeztetést követően. Az ellenzéki pártvezető hozzátette: a megbeszélésen konkrét személyről nem esett szó, de a jelölés alapelveiben "sikerült közös nevezőt" találniuk.

A köztársasági elnök kedd délelőtt az MSZP mellett a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviselőjével egyeztet az alapvető jogok biztosának jelöléséről.

Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát az Országgyűlés 2007-ben választotta meg hat évre, megbízatása idén szeptember 24-én jár le. Az alkotmány és az alapvető jogok biztosáról szóló törvény értelmében a köztársasági elnöknek augusztus 10-éig kell javaslatot tennie a parlament által megválasztandó ombudsman személyére.

Mesterházy Attila az egyeztetést követően újságírók előtt korrektnek és gyümölcsözőnek nevezte a megbeszélést, amelyen közlése szerint "sikerült közös nevezőket találni a jelöltállítás alapelveit tekintve".

Mint mondta, az államfő is egyetértett azzal, hogy független személyiség kell erre a posztra, aki az "alapjogok iránt elkötelezett és azokat jól ismerő személy". Mesterházy Attila hangsúlyozta: ugyanakkor nem lehet pusztán csak jogtudós az új ombudsman, a gyakorlati, hétköznapi problémák iránt is érzékeny embernek kell lennie. Emellett "nem baj, ha van nemzetközi jogi és államigazgatási tapasztalata" - tette hozzá.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: "a kezdet reményteli", és remélik, hogy ezen elvek alapján választ majd jelöltet az államfő. Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus üdvözölte, hogy Áder János egyeztet a parlamenti pártokkal a jelölés előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.