Csúszik az Iparművészeti Múzeum felújítása

A Magyar Nemzet szerdai száma szerint a tervezett 2018-ra nem, csak 2020-ra lesz kész az épület.    

A korábbi tervek 2018 tavaszára tették a megújulást, de erről a célról már lemondtak – mondta az újságnak Cselovszki Zoltán, a múzeum főigazgatója. A felújítás összköltségét 25 milliárd forintra becsülték és (így már) négy év állna rendelkezésre a munkálatok elvégzésére. Idén kétmilliárdot költenének rá, jövőre már jóval többet, tízmilliárdot.

A múzeum sorsával kapcsolatban tavaly év végén egy kormányrendeletet is hoztak: az Emmitől azt kérték, hogy az új szárnyhoz egy „Lechner Ödön és Pártos Gyula autentikus tervein nyugvó megépítésének lehetőségét tartalmazó javaslatot” készítsenek elő. A kormány kérése volt, hogy vizsgáljuk meg, létezik-e valóban eredeti terv a Lechner-féle homlokzatra, és ha igen, az használható-e – mondta Cselovszki.

A Hőgyes Endre utcáról nyíló szárnynak nemcsak autentikusnak, de praktikusnak is kell lennie. Égető szükség van ugyanis egy olyan bejáratra, ahol egy kamion is befér – eddig ugyanis a kölcsönzött műtárgyakat az utcán, az emberek között pakolták le, mivel csak ott tudott parkolni a jármű - tájékoztatott a főigazgató.

A múzeum dolgozóinak egyébként idén nyárig kell elhagyniuk az épületet, amely így nézett ki néhány éve, még fénykorában:

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.