Cser Ágnes rendszerváltást akar

Hiába írja leveleit Réthelyi Mikósnak és Szócska Miklósnak, az egészségügy irányítói nem akarnak szóba állni vele – erről panaszkodott szombaton Cser Ágnes azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette egy új szakszervezeti konföderáció megalakulását. Az ismert érdekvédő újra aktivizálta magát, egyúttal azonnal nekiment a többi szakszervezetnek.

Azonnali kormányzati tárgyalást követelve szombaton két szervezet megalapította a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Szövetségét. Az MSZ EDDSZ és az MDESZSZ – a Veszprém megyei kórház szakszervezete – által alapított új konföderáció Budapesten tartott alakuló ülése után Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke, a konföderáció egyik alapítója a távirati irodának azt mondta: első lépésként a 2004. évi sztrájkköveteléseik azonnali, közvetlen kormányzati megtárgyalását kezdeményezik, mielőtt "véglegesen összeomlik az egészségügyi és szociális ellátás".

Cser Ágnes kifejtette: sem a SZEF, sem a Liga nem képviselte megfelelően érdekeiket például a kötelező kamarai tagság visszaállítása ügyében. Felidézte, hogy Gaskó István, a Liga elnöke levelében aggodalmát fejezte ki az új szövetség alakulása miatt, szerinte ugyanis – a Ligával ellentétben – ez az új konföderáció nem tud majd hatékony érdekérvényesítési tárgyalásokat folytatni. Gaskó István még azt is felajánlotta, hogy a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kifizeti az MSZ EDDSZ-tagok jövő évi tagdíját, ha a Ligában maradnak – mondta Cser Ágnes.

"Rendszerváltást sürgetünk a magyar szakszervezeti mozgalomban" – fogalmazott Cser Ágnes, hozzátéve: azért hozták létre ezt az új szövetséget, mert az általuk képviselt munkavállalók helyzete tragikus.

Hiába írt korábban leveleket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek és Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak, ők nem akartak tárgyalni vele – mondta. A most létrehozott "hatékony, erős és szakmailag felkészült" szakszervezeti konföderációnak viszont kiemelt célja, hogy tárgyaljanak arról, azt a kevés pénzt, ami van, hogyan lehet tisztességesen és igazságosan szétosztani – ismertette.

Cser Ágnes szerint az sem volt igazságos döntés, hogy most 42 ezer "frontvonalasnak" adnak háromhavi pótlékot. Miért nem kap a pénzből az, aki az igazi frontvonalban dolgozik, vagyis a védőnő, akinek egyedül kell kimennie a "gettós területekre"? – tette fel a kérdést.

Cser Ágnes rendszerváltást akar

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.