Cser-Palkovicsot kérik, hogy ne lakoltassa ki a háromgyermekes családot

Múlt szombaton értesült egy székesfehérvári háromgyerekes roma család arról, hogy három nap múlva kilakoltatják őket. A Város Mindenkié csoport arra buzdítja támogatóit, telefonon vagy e-mailben minél többen kérjék Cser-Palkovics András polgármestert, hogy ne lakoltassa ki őket.

A családot alig egy hónappal a határozott idejű bérleti szerződésük lejárta után készül kilakoltatni a székesfehérvári önkormányzat. A család a többségében romák lakta Széchenyi úti telep elbontása után került mostani lakásába, ahonnan alig öt hónap után menniük kell. A család kétszer is kérelmezte a szerződésük meghosszabbítását, amit elutasított az önkormányzat, miközben sem közüzemi-, sem bérleti díj-tartozásuk nincs,és  rendőrségi eljárás sem folyik ellenük.

A kilakoltatása után fennáll a veszély, hogy a gyerekeket kiemelik a családból, mivel a bíróság a végrehajtáshoz a gyámhatóság közreműködését is kérte. A Város Mindenkié levélben kereste meg Cser-Palkovics András polgármestert, és kérte, tartsa be az önkormányzat korábbi ígéretét és halassza el a kilakoltatást, valamint kezdeményezze új bérleti szerződés kötését.

A Város Mindenkié képviselői arra buzdítja Facebook-követőit, keressék ők is Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármestert a 0622-537-100 számon, és kérjék, függesszék fel a ma délután 4 órakor esedékes kilakoltatást. Úgy vélik, az is segíthet, ha emailekkel is bombázzák a polgármestert a polgarmester@pmhiv.szekesfehervar.hu emailcímen.

AZ AVM a támogatóknak egy szövegjavaslatot is mellékelt, amelyet a Facebook-oldalukon is el lehet olvasni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.