Csepeli szennyvíztisztító: ötmilliárdot bukik a főváros?

A legfőbb ügyészhez fordul a Fidesz-KDNP a csepeli szennyvíztisztító ötmilliárdos pótmunka-elszámolása miatt. Szerintük a kivitelező egy nevetséges jogi abszurditásra alapozva igényli az összeget.

A legfőbb ügyészhez fordul a Fidesz-KDNP a budapesti központi szennyvíztisztító ügyében annak kapcsán, hogy a kivitelező egy 5 milliárd forintos pótmunkát akar elszámolni menet közben a beruházásnál. Ezt Wertán Zsolt Zoltán (KDNP) és Schneller Domonkos (Fidesz) fővárosi képviselő közölte hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Wertán Zsolt Zoltán beadványukat indokolva elmondta: a közel 200 milliárd forintos beruházásnál menet közben egy 5 milliárdos pótmunkát akar a kivitelező elszámolni. Keresetét egy nevetséges jogi abszurditásra építi - mondta, hozzátéve: ha jogerős ítélet születik az ügyben, a fővárosnak ki kell fizetnie ezt az összeget. Kijelentette: azt kérik, hogy a kereset alapját az ügyész semmisítse meg.

Tájékoztatása szerint a beruházó konzorcium akkor indította el az ügyet, amikor a területért még Hagyó Miklós felelt főpolgármester-helyettesként, a főváros jogi képviselője pedig a városüzemeltési bizottság elnökének, Lakos Imrének a felesége volt. Arra a kérdésre, hogy korrupció gyanúja felvetődhet-e ez esetben, úgy válaszolt: ezt nehéz megítélni, a tények azt mutatják, hogy vagy "mértéktelen butaság" amit a városvezetők tesznek, vagy nem véletlen, hogy csak "a gyenge érdekeket" képviselik az érintettek és nem állnak ki a főváros érdekeiért.

Schneller Domonkos azt mondta, azért fordulnak a legfőbb ügyészhez, mert úgy látják, hogy Budapest városvezetése ma már nem képviseli a városlakók érdekeit. Megemlítette, hogy Wertán Zsolt Zoltán az ügy megoldására indítványt terjesztett be január 28-án a közgyűlés elé, amit azonban a szocialista-szabad demokrata többség napirendre sem vett. Megjegyezte: a szóban forgó összegből Budapest jelenlegi kerékpárhálózatát meg lehetne duplázni, illetve mintegy 50-60 vadonatúj csuklós buszt lehetne vásárolni. Egy ilyen összeget kidobni az ablakon a mai helyzetben téves és jogilag megalapozatlan döntések miatt, több mint felelőtlenség - mondta a fideszes képviselő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.