Csepel is megpuccsolná a budapesti MSZP-vezetőséget

Annak ellenére, hogy az MSZP budapesti párttanácsa nemrég nyolcvanöt százalékos arányban támogatásáról biztosította a fővárosi szocialista vezetést, a belső szervezkedések nem szűntek meg. Sőt: a csepeliek újra írnák a választási listát.

„A Magyar Szocialista Párt megítélése a budapesti közvéleményben történelmi mélyponton van. Ez ma már nem csupán a sikeres választási szereplést veszélyezteti, hanem a párt létét is. Az okok között ott vannak a fővárosi közművállalatokat körülvevő ügyek, s ezekért a párt budapesti vezetőinek felelőssége. Ebben a helyzetben csak radikális lépések segíthetnek. Ezért a Magyar Szocialista Párt csepeli szervezete azt kéri a budapesti pártelnökség tagjaitól, hogy mondjanak le elnökségi tagságukról" - olvasható az MSZP csepeli szervezetének levelében, amelynek tartalmáról tegnap döntött a XXI. kerületi tagság.

A levélben kezdeményezik, hogy a lehető legközelebbi időpontra hívják össze a fővárosi pártértekezlet, hogy új elnökséget válasszanak, valamint "döntsenek újból az MSZP fővárosi országgyűlési választási listájáról".

A Népszabadság információi szerint a javaslatot a kerület egyik országgyűlési képviselője, az igazságügyi államtitkár Avarkeszi Dezső kezdeményezte. A politikus egyébként nincs befutó helyen azon a listán, amelynek most a csepeliek az újraírását szeretnék.

Bűnlajstrom

Nem ez az első politikai szervezkedés, házon belüli kritika a budapesti elnökséggel szemben. Nnemrég a Kiss Péter társadalompolitikai miniszter vezette Baloldali Tömörülés Platform ülésén hangzott el éles hangú felszólalás, Veres János egykori pénzügyminisztériumi tanácsadója nyíltan nekiment a fővárosi szocialista vezetésnek. Lázár András húsz perces beszédben foglalta össze a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek és Burány Sándor budapesti pártelnöknek felróható hibákat, „bűnöket". Lázár szerinte a bajok forrása az, hogy a jelenlegi vezetés embereivel elfoglalta a kerületeket, és közben főként a BKV-s botrányokkal az országos átlagnál is rosszabb helyzetbe hozta a pártot. Lázár egyébként egyike volt annak a tizenhét embernek, akik az MSZP budapesti központi pártszervezetének ülésén korábban megszavazták a fővárosi választási lista újraírását kezdeményező indítványt.

Nem is szavaztak

Hozzá kell tenni, hogy a pártszervezet döntésének súlyát gyengíti: a háromszáz tagot számláló csoportból alig harmincan voltak csak jelen a szavazáson, az indítványt is alig tizenheten szavazták meg - közte Lázár András. Ráadásul úgy tudjuk, hogy az erről készült jegyzőkönyv hitelessége is vitatható, egy-két név ugyanis annak ellenére szerepel rajta, hogy az érintettek nem is szavaztak. Ezt megelőzően pedig a XVII. kerületi pártszervezet elnökségi tagja, Farkas Péter kezdeményezett aláírásgyűjtést: a csoport honlapján elérhető felhívásában felszólítja a párt budapesti elnökét, Burány Sándort és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest, hogy azonnali hatállyal mondjanak le budapesti és fővárosi önkormányzati tisztségeikről. Ez utóbbi két eset miatt hívták össze a rendkívüli párttanácsot, amely viszont a jelenlegi vezetés megerősítését hozta.

Országos ellenszenv

A budapestiekkel szembeni ellenszenv a parlamenti frakcióban is megmutatkozott már. A képviselőcsoport hétfői tanácskozásán több képviselő is nekiment a budapesti MSZP-elnökségnek. Több vidéki politikus és polgármester tette szóvá, hogy a BKV körüli botrányok nemcsak Budapestnek, de az egész pártnak ártanak. A képviselőcsoport ülésén többek között Keller László volt pénzügyminisztériumi államtitkár, Szabó Zoltán és Juhászné Lévai Katalin is megfogalmazta kritikáját. Sőt, információink szerint a frakcióülésen szintén jelen lévő Bajnai Gordon miniszterelnök is jelezte: a budapesti botrányok miatt a felelősség nem lehet a párté, csakis a valódi, egyéni felelősöké.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.