Csempész alapítványt támogatott a magyar üzletlánc?

Több száz millió forinttal támogatta az egyik legjelentősebb magyar üzletlánc, a CBA a csempészési ügybe és immár vesztegetés gyanújába keveredett Egymásért Egy-Másért Alapítványt. Legalábbis ez utóbbi nyilvántartása szerint. A hvg.hu birtokába került papírok szerint a CBA-csoporthoz tartozó vállalkozások mintegy 670 milliót adományoztak a szervezetnek. A CBA részéről nem tudtak, illetve nem akartak nyilatkozni.

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány működésének újabb furcsa részére bukkant a hvg.hu. A portálhoz került papírok szerint – ezek a pénzügyőrök által végzett nyomozás anyagának oldalai – jelentős összeg jutott a kormánypárti politikusokkal jó kapcsolatot ápoló CBA-csoporttól a társadalmi szervezethez. A tavaly egymilliárd forintos profitot elért CBA-csoporthoz tartozó 18 vállalkozás 2006-ban mintegy 400 millió forintot, az azt követő évben pedig négy kft. – a Hamsa-Kontakt Kft., Krupp és Társa Kft., a Breier és Társa Kft, illetve a B.B.K. Drinks – 270 millió forintot adományozott – két napon, január 3-án és 12-én – az Egymásért számára.

A  CBA-ban is tulajdonos és ügyvezető Breier László, a Breier és Társa Kft., valamint Krupp József, a Krupp és Társa Kft. vezető-tulajdonosai az Egymásért Egy-Másért Alapítványnak adott milliókról nem kívántak nyilatkozni a hvg.hu-nak. A lap szerette volna megkérdezni, hogy megfelel-e a valóságnak az alapítvány nyilvántartása, és mi magyarázza a Magyarországon szokatlanul gáláns támogatásokat.

Azt is szívesen megtudták volna, ami a papírokból nem derült ki, hogy az alapítvány az adomány felhasználásáról miként számolt el velük szemben.

A portál megkereste a CBA központi társaságát, a CBA Kereskedelmi Kft.-t. Már csak azért is, mert a B.B.K. Drinks Kft. – ma Central Drinks – tulajdonosai között az adományozás idején Breier László és Krupp József mellett ott voltak a CBA-csoport fő emberei, Lázár Zoltán és Vilmos, valamint Baldauf László, Tomicsek János, Viszokay Árpád is.

A B.B.K. Drinks 30 millió forintos adományáról ennél többen is tudhattak, mert 2005 májusa és 2007 szeptembere között a cégben tagként szerepelt a Mádi Kft., a CBA Invest Kft. és a CBA Holding Kft. is. A 2006-os adományok között pedig az egyik legnagyobb összeggel, 65 millió forinttal szerepel a Resti Kereskedelmi Zrt., amelynek tulajdonosai között nemcsak Breier és Krupp érdekeltségei lelhetőek fel, hanem Lázár Vilmos kistarcsai székhelyű Lázár és Fia Kft.-je is.

Fodor Attila, a cég kommunikációs igazgatója a hvg.hu-nak azt mondta, hogy az Egymásért Egy-Másért Alapítványnak történő adományozásokról a CBA központjának nincs tudomása, és nem is érintett bennük. A hvg.hu sem Fodor Attilától, sem Breier Lászlótól és Krupp Józseftől sem tudta meg, hogy a csempészési ügyben folytatott nyomozás során meghallgatták-e a cégcsoport bármelyik vezetőjét, illetékesét a hatóságok.

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány tevékenysége kapcsán csempészet és sikkasztás miatt ítélték hét évre a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő kuratóriumi elnököt, Földesi-Szabó Lászlót. Ellene adócsalás miatt is büntetőeljárás indult. A kiemelten közhasznú szervezet megalapítása után abban rövid ideig szerepet vállaló Jakubinyi Róbertet vesztegetés gyanúja miatt szeretnék Ausztriából hazahozni a nyomozó hatóságok, ám a kiadatási eljárás eddig nem járt sikerrel- írja a hvg.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.