Cselesen bevezetett vagyonadó - a Fidesz nem tudja majd eltörölni?

Ha a Fidesz nem talál alkotmányos megoldást, jövőre semmit sem tehet az ingatlanadó ellen.

Hiába akarja a Fidesz hatalomra kerülése után eltörölni az ingatlanadót, Bajnai Gordon csele miatt aligha tudja majd megtenni - írja a Heti Válasz online. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint ugyanis az ingatlanadót a tárgy év, vagyis először 2010. május 20-ig kell befizetni.

Ha a Fidesz nem talál alkotmányos megoldást, jövőre semmit sem tehet az ingatlanadó ellen
Ha a Fidesz nem talál alkotmányos megoldást, jövőre semmit sem tehet az ingatlanadó ellen

Ha nem lesznek előrehozott választások, akkor az új kormánynak nem lesz ideje az ingatlanadó azonnali eltörlésére, tehát 2010 májusában minden érintettnek, lényegében a fővárosban és a megyei jogú városokban átlagos méretű saját házzal rendelkezők zömének fizetnie kell majd. Budapesten emellett a kerületek mindegy felében-harmadában már a 100 négyzetméter alatti új építésű társasházi lakások tulajdonosainak is adózniuk kell.

Az Alkotmány szerint ugyanis 2010. áprilisban vagy májusban kell kiírni a választásokat, legkorábban április negyedikén vasárnap járulhatunk az urnák elé. Az ingatlanadó eltörléséhez viszont előbb meg kellene alakulnia az új parlamentnek, ezt a rendszerváltás óta még egyszer sem sikerült áprilisban megtenni, hiszen a választások kétfordulósak, és a jogorvoslatokra is időt kell hagyni.

Legkorábban 1990-ben állt fel az új ház, akkor május másodikán, legkésőbb pedig 1998-ban, június 18-án. Ha most is a sietősebb tempót sikerül tartani, és már az első lehetséges alkalommal elfogadják a sürgős tárgyalásról szóló javaslatot, akkor sem lehet 18 nap alatt végigerőltetni a törvény módosítását, és még ki is hirdetni az új jogszabályt.

Ha a Fidesz nem talál alkotmányos megoldást, akkor a Bajnai-csel sikeres lesz, és az új ügyvezető kormányfő jövőre semmit sem tehet az ingatlanadó ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.