Csányi Sándor: előre hozott választásokra lehet szükség

Előre hozott választásra lehet szükség Magyarországon, a Fidesz azonban eddig nem mutatott fel programot a helyzet kezelésére - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója pénteken az ATV Reggeli Jam című műsorában.

Az ATV összefoglalója szerint arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök, a Reformszövetség és Bokros Lajos javaslatai közül Csányi Sándor melyiket választaná, közölte: ő a Horn-kormány egykori pénzügyminiszterének a javaslatait támogatja, mivel álláspontja szerint rövid távon nem oldódnak meg az ország pénzügyi problémái, a helyzet pedig nagyon súlyos. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint az elkövetkezendő hónapokban nem várható, hogy az ország gazdasága kilábal a válságból, ám reméli, hogy év végére vagy a következő év elejére a hangulat már javulni fog.

Csányi Sándor, év végre erősödik a forint
Csányi Sándor, év végre erősödik a forint

"A legfontosabb, hogy nagyon gyorsan, hitelesen, lehetőleg a teljes parlament támogatásával a költségvetés kiadási oldalát jelentősen csökkentő intézkedéseket kell hozni" - mondta a műsorban Csányi Sándor, aki szerint fontos, hogy a fogyasztást terhelő forgalmi adó, például az áfa növekedjen, de az "adók ide-oda tologatása már kevés".

Az OTP vezetője szerint az intézkedések meghozatala előtt szükséges a többség támogatásának megszerzése is. "Azt gondolom, meg kellene teremteni a többséget, ha pedig nem lehet, akkor nincs más választás, mint az előre hozott választás" - fogalmazott; hangsúlyozva ugyanakkor, hogy Fidesz eddig nem mutatott fel programot a helyzet kezelésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.