Csaltak a gyógyszerrel - a hatóság bezárta a Lánchíd patikát

Újabb patikát zártak be a hatóságok illegális gyógyszerexport miatt - írja a Magyar Idők című lap.

Vényköteles orvosságok tiltott exportja miatt bezáratta a budapesti Lánchíd gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A patikát ezzel egyidejűleg 45 millió forint óriásbírsággal sújtotta a hatóság.

A lap információi szerint: korábban – más okból ugyan – ez év júniusában a vizsolyi Attila patikára került lakat, miután bebizonyosodott, hogy jelentős mennyiségben adtak ki vényköteles gyógyszereket recept nélkül. A hatóság szakértői a Lánchíd gyógyszertár tevékenységét 2014. január 1-jéig visszamenőleg vizsgálva fedezték fel, hogy többféle gyógyszert is kiadtak, mégpedig nagy mennyiségben, külföldi megrendelőlapra. Összességében 150 millió forint értékben több ezer doboz pszichotróp hatóanyagú, illetve heparinkészítmény, valamint egyéb drága gyógyszer szerepelt a megrendelőlapokon, majd került nagy valószínűséggel Nyugat-Európába, vélhetően jelentős haszonnal.

Januárban a patika tulajdonosát fölszólították a jogsértő gyakorlat megszüntetésére, az utóellenőrzések során azonban kiderült, hasztalanul. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a működési engedély visszavonása mellett döntött.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.