Bérük miatt csalódottak a pedagógusok
A PDSZ azt várja, hogy a parlamenti ciklus végére a pedagógusok bére elérje az értelmiségi átlagbért; bár gesztusértékű béremelésre számítottak 2011-re, úgy tűnik, ez nem valósul meg - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elnök szerint sokszor elhangzott a választási kampányban, hogy a pedagóguspálya legyen "presztízspálya", a tanároknak biztosítani kell az értelmiségi átlagbért a ciklus végére. Konkrét ígéretként hangzott el, hogy 2011-ben gesztusértékű béremelést javasol a tárca. A hétvégén azonban különböző számok láttak napvilágot, amelyekből az derül ki, hogy a költségvetésben a közalkalmazotti bértábla emelésére nulla forint van előirányozva. Mindent megtesznek azért, hogy ez megváltozzon - tette hozzá -, levelet írnak a frakcióvezetőknek és személyes konzultációkat kezdeményeznek a jövő évi költségvetés elfogadása előtt.
Mendrey László a sajtótájékoztatón beszélt a közoktatási törvény tervezetéről is. Mint hangsúlyozta, jó lenne olyan jogszabályt elfogadni, amely legalább két-három cikluson át változatlan marad, hogy a közoktatásnak nyugodt körülményeket teremtsenek, ne kelljen minden tanévben a megváltozott törvénynek megfelelően átdolgozni a tantervet. Azt szeretnék, ha a szakszervezet javaslatai is bekerülnének a tervezetbe.