Csalás miatt vádat emeltek Szikszó polgármestere ellen

Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat Füzesséri József, Szikszó város független polgármestere ellen a Miskolci Városi Ügyészség.

Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a polgármester az önkormányzat tulajdonában lévő személyautót hivatalos és magánútjaira is használhatta, az önkormányzat havonta 2000-2000 kilométer hivatali célú, illetve magáncélú használatot engedélyezett a városvezetőnek, úgy, hogy a magáncélú használat költségeit a polgármester köteles megtéríteni az önkormányzatnak.

A vádirat szerint 2007-2009-ben a polgármester folyamatosan megtévesztette az önkormányzatot a gépkocsi használatával kapcsolatban, a menetlevelekben és az útnyilvántartásokban valótlan adatokat tüntetett fel, magáncélú használatot hivatalos használatként tartott nyilván. A megjelölt úti célok és a tankolások sem egyeztek meg. Mindezzel Szikszó önkormányzatának 963610 forint kárt okozott.

A polgármester tagadja a cselekmények elkövetését, a vádirat tanúvallomásokon, okiratokon, hivatalos megkereséseken alapul. Bűnösség megállapítása esetén a bíróság öt évig terjedő börtönbüntetést is kiróhat; az ügyészség a polgármesterrel szemben felfüggesztett börtön kiszabására tett indítványt. Ha bűnösségét kimondja a bíróság, a polgármester elveszti tisztségét - tette hozzá a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.