Egy trafikot minden faluba - Állami monopólium lesz a dohánykereskedelem

„A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről" szóló törvényjavaslatot készített több fideszes országgyűlési képviselő, köztük Lázár János frakcióvezető.

A törvénytervezet preambuluma szerint a javaslat elsősorban annak érdekében született, hogy Magyarországon minél kevesebb fiatalkorú dohányozzon. Ez kiemelt közegészségügyi cél, amelynek eléréséhez az első lépés a dohánytermékek széleskörű kiskereskedelmi beszerezhetőségének, illetve a dohánytermékek megjelenésének korlátok közé szorítása.

A cél elérése érdekében az országgyűlés – amennyiben a tervezetet elfogadja – a dohánytermék-kiskereskedelem állami monopóliummá tételéről és az annak gyakorlásával kapcsolatos feladatokról, az engedély nélküli dohánytermék-kiskereskedelem megelőzéséről, visszaszorításáról, valamint a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység ellenőrzéséről, és az e tevékenységekből származó bevételek közcélra fordításáról dönthet.

A törvényjavaslat abból a tényből indul ki, hogy ma Magyarországon szinte „minden sarkon” hozzáférhetőek a dohánytermékek. Az is tény, hogy bár törvény tiltja, hogy dohánytermékkel a fiatalkorúakat kiszolgálják, ennek betartatása – a folyamatos és hangsúlyos állami (fogyasztóvédelmi) ellenőrzések ellenére is – nehézkes. A fiatalkorúak gyakorlatilag érdemi korlátozás nélkül hozzáférhetnek a dohánytermékekhez; efelől a dohányzásra vonatkozó statisztikai adatok nem hagynak kétséget – jegyzi meg a törvényjavaslat általános indoklása.

A javaslat ezért más eszközhöz nyúl: az állam kizárólagos gazdálkodási körébe utalná a dohánytermékek kiskereskedelmét. Ezzel először is elérhető lenne az, hogy a dohánytermékek hozzáférhetősége már önmagában korlátozott legyen. A kétezernél kevesebb lakosú településeken legfeljebb egy, e fölött pedig minden kétezer fő után egy dohánybolt létrehozását engedné a törvény. Más helyen dohányterméket nem lehetne forgalmazni.

Másrészt, az állam – koncessziós szerződéssel – a dohánytermék kiskereskedelmét olyan személyek – elsősorban családi kisvállalkozások - számára engedné át, akik hosszú távon kívánnak megélni a dohánytermékek kiskereskedelméből. Ezért súlyos bírságot, vagy a jogosultság, azaz engedély elvesztését előreláthatólag nem kockáztatnák azzal, hogy a fiatalkorúakat dohánytermékkel kiszolgálják.

Ezeket a követelményeket egyébként nemcsak a hatósági ellenőrzéssel, hanem – a koncessziós szerződés részeként – a polgári jog specifikus eszközeivel is ki lehet kényszeríteni – állítják a javaslattevők. A törvényjavaslat ugyanakkor gondol a dohányosok jogaira, és biztosítja azt, hogy az ország minden településén lehetőség legyen – még ha szigorított feltételekkel is – hozzájutni a dohánytermékekhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.