Csaknem hétmilliárd juthat a Körösök árvízvédelmére

A tervek szerint több mint 6,7 milliárd forintból megerősítik és új vízleeresztő berendezésekkel látják el a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyása előtt található mályvádi árvízvédelmi szükségtározót.

Bak Sándor, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetőjének hétfői közlése szerint a jelenleg működő 75 millió köbméter kapacitású szükségtározó most egy robbantásos hellyel rendelkezik, vagyis magas vízállás estén egy 100 méter hosszúságú szakaszon kell átrobbantani a Fekete-Körös gátját a víz levezetéséhez. A robbantásos technika azonban időigényes, bizonytalan eredményességű. Ráadásul utána sem szabályozható a kiömlő víz mennyisége, ezért az elöntheti a két folyót, valamint az országhatár közötti 87 négyzetkilométeres terület is.

Ezért a KÖRKÖVIZIG azt tervezi, hogy a Fekete-Körös tározó felőli oldalán a már meglévő megnyitási helyet átépítenék, illetve, egy másik helyen egy olyan korszerű árvízbeeresztő műtárgyat építenének, amely biztosítaná a tározó gyors, szabályozott és biztonságos feltöltését. Mindemellett a Fekete-Körös bal parti, tározón belüli töltésszakaszát úgynevezett sapkázással megmagasítanák.

Az igazgatóság az előkészületi munkálatokra, vagyis az első ütemre a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében már elnyert több mint 342 millió forintot, és abban bíznak, hogy a második fordulóban további 6,4 milliárd forintos támogatásban részesül a projekt. Ha sikerrel veszik a második ütemet is, akkor - optimális esetben - a következő esztendő tavaszán kezdődhet meg a beruházás, amelynek várható befejezése 2015 nyarán lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.