Csak karácsony előtt jutnak pénzhez a kórházak

Csak december első felében utalja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kórházak adósságrendezésére fordítható 27,5 milliárdot.

Az összeg pontos elosztásáról szóló javaslatot november 24-én tárgyalja a kormány.

Mint arról korábban többször is beszámoltunk: az összeg szétosztásáról a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága, az érintett öt szakmai szervezet (Magyar Kórházszövetség, Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, Egyetemi Klinikák Szövetsége, Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, Medicina 2000) és a minisztérium által meghívott szakértők közösen egyeztek meg azokban az elvekben, amelyek mentén az elosztás történik.

A pénz felét az intézmények által elvégezett feladatok arányában, illetve az OEP által ki nem fizetett többletteljesítésre kapják meg az egyes intézmények. Az összeg további húsz százalékából korrigálják az úgynevezett tejesítményvolumen-korlát hibáit, azaz ahol jóval több a beteg, mint amennyi ellátására lehetőséget nyújt a finanszírozás, ott megpróbálják ezt közelíteni. További húsz százalékos többletre számíthatnak a legeladósodottabbak, valamint a 27,5 milliárdból tíz százalék jut azoknak akik a várólistáik mérséklésére vállalkoznak.

A többletforrásból részesülő intézményeknek vállaniuk kellett, hogy résztvesznek az adósságjelentési rendszerben és az ellátórendszer átalakításában és a súlyosan eladósodottak konszolidációs tervet készítenek. Az OEP monitorozni fogja a várólisták alakulását.

Több intézmény, amelyek peren kívüli megállapodással már kaptak, összesen 3,5 milliárdos kárpótlást a kormánytól, most nem részesülhetnek a konszolidációs összegből. A NEFMI  peren kívül négy kórházzal - a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház, a Hajdu-Bihar Megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórháza, és a Keszthelyi Városi Kórház - állampodott meg. Esetükben a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy jogellenes volt az akkori szakminiszter ágyszámcsökkentő eljárása.

Korábban szó volt arról is, hogy négy egyházi kórházat az elmúlt években ért megkülönböztetés miatt rehabilitálnák. Ezen intézmények azért jutottak volna 600 millió forintos többlethet, mert az elmúlt években többféle juttatástól elestek. Nem kapták meg az Egészségbiztosítási Alapból az év végén szokásos többletjuttatásokat, a 13. havi bérek fedezetét, s például amíg az idén valamennyi közalkalmazott kétszer jutott 49 ezer forint bérkiegészítéshez, az egyházi intézményekben dolgozók elestek attól is. Lapunk viszont úgy tudja az erről szóló kormányhatározat még nem készült el. Ezért, hogy ne essenek két szék közül a pad alá, ők a konszoldicióra szánt 27,5 milliárd forintból kapnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.