Csak bábnak kellett a hajléktalan szakértő a minisztériumnak?

Csak bábnak kellünk? - ezzel a címmel tartott tiltakozó demonstrációt a Város Mindenkié nevű hajléktalan érdekvédő (részben hajléktalanokból álló) csoport péntek délelőtt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt.

A csoport egyik tagja, Balog Gyula ugyanis korábban a minisztérium munkatársa volt, pontosabban először egy nyolc hónapos tapasztalati szakértői képzésben vett részt, aztán terepgyakorlatra került a minisztériumba, végül szerződést ajánlottak neki és állást kapott. Az lett volna a feladata, hogy tapasztalataival, munkájával segítse a minisztériumot a hajléktalanokat érintő problémák megoldásában.

Az együttműködés a Város Mindenkié csoport szerint addig tartott, amíg Balog Gyula nem kezdte kritizálni a kormány hajléktalanokat érintő terveit. Az az elképzelés ugyanis, hogy hozzanak létre úgynevezett túlélőpontokat, ahová a hajléktalanokat akár kényszerrel is be lehetne vinni, nem tetszett Balognak. Ezt ki is fejezte, sőt május végén a Város Mindenkéi csoport blogjában is megírta. Röviddel ezután megkapta a felmondását a minisztériumtól.

- Az indoklás csak annyi volt, hogy az általam ellátott feladatokra a megbízómnak, vagyis a minisztériumnak nincs tovább szüksége - mondja Balog Gyula, hozzátéve, hogy szerinte az állást is csak a kedvező médiavisszhang miatt kapta. - Az államtitkárral vagy a helyettesével kizárólag akkor találkozhattam, ha kamerák is voltak a közelben - fogalmaz. Balog szerint „a kormány még nem áll készen arra, hogy az érintetteket is bevonja a döntéshozatalba”, őt is csak kihasználták, mert mindössze annyi volt a feladata, hogy jó sajtót hozzon. Azt mondja, hogy meg is könnyebbült az elbocsátása után, mert ahol a hajléktalanságot lakhatási helyett rendészeti kérdésként kezelik, ott neki nincs helye.

Márpedig a Város Mindenkié csoport szerint a kormánynak nincs hajléktalanügyi stratégiája, a kérdést egyre inkább rendészeti problémának tekintik. Szigeti Adrienn, a csoport egyik aktivistája elmondta: úgy látják, hogy a hajléktalanok elzárása, zaklatása a kormány válasza a problémára. 

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban másképp látják a történteket. Szerintük Balog Gyula március óta nem végzett érdemi munkát, ezért kellett távoznia és nem amiatt, mert nem értett egyet a túlélőpontokkal. Kiemelték: elkészült a hajléktalanügyi stratégia, amit további egyeztetések után, végleges formában, előreláthatóan 2011 nyarán tárgyal a kormány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.