Csak a diplomásoké a politika?

Levelet írt az A Város Mindenkié nevű, főként hajléktalan emberek érdekvédelmével foglalkozó szerezet a formálódó "baloldali koalíció" pártjainak, jelezve: nem értenek egyet azzal, hogy parlamenti képviselőjelölt alapesetben csak felsőfokú végzettségű választópolgár lehet, és ettől a szabálytól csak kivételes esetben lehet eltérni.

- A Város Mindenkié érdekvédelmi csoport alapelve, hogy a legkiszolgáltatottabb emberek, a lakhatási szegénységben élő és hajléktalan állampolgárok a saját érdekeiket saját maguk tudják képviselni. Demokratikus működésről csak akkor beszélhetünk, ha minden állampolgárnak egyenlő lehetősége van a beleszólásra a döntéshozatalba a legalacsonyabb és a legmagasabb szinteken is. Ezért az AVM-ben a hajléktalan emberek vezető szerepet játszanak, illetve az ehhez szükséges készségeket sajátítják el – az ún. szövetséges, tehát biztos lakhatással bíró tagok feladata pusztán ennek a folyamatnak az előmozdítása, nem a saját hatalmuk gyarapítása vagy a hajléktalan tagok érdekeinek és szükségleteinek meghatározása - írják a levélben.

- Ezért is volt számunkra megdöbbentő, hogy Önök mint a kormány demokrácia- és szegényellenes intézkedései ellen kiálló ellenzéki pártok feltételül szabják, hogy a 2014-es választásokon közös listájukon induló „jelölteknek felsőfokú képesítéssel kell rendelkezniük, amelytől kivételesen méltányolható esetben el lehet tekinteni”. Mivel a szegény, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok tagjai jellemzően nem felelnek meg ennek a feltételnek, A Város Mindenkié csoport, amely többségében szegénységben élő és felsőfokú végzettséggel nem rendelkező tagokból áll, rendkívül sértőnek és diszkriminatívnak tartja ezt a követelményt, amely korlátozza a diploma nélküliek politikai jogait - fogalmaz az AVM.

- A diploma alapfeltételként meghatározása arra utal, hogy Önök szerint a felsőfokú képesítéssel rendelkezők jobban értik a kiszolgáltatott csoportok problémáit mint azok, akiknek nincs diplomájuk, tehát jobban mint maguk az érintettek. Ez azonban nem igaz. Az elméleti és a gyakorlati, élettapasztalatokon alapuló tudás csak együtt ér valamit. Az AVM hajléktalan emberekből álló Utca és jog kutatócsoportjának eredményei is azt támasztják alá, hogy a gyakorlati tudás és az elméleti tudás egyenrangú, és az elméleti tudás úgy hasznosul igazán, ha az a kiszolgáltatott csoportok számára is elérhetővé válik - állítják az érdekvédők.

- Az elmúlt 23 évben nagyrészt diplomás képviselőkből álló magyar országgyűlés jó példa arra, hogy a diplomás emberek közül nagyon sokan nem tisztelik mások méltóságát, nem rendelkeznek megfelelő szakmai ismeretekkel, még a helyesírás alapvető szabályainak ismeretével sem, korrupciót követnek el, plagizálnak, stb. Meggyőződésünk, hogy sok, szegénységet megtapasztalt ember jóval elkötelezettebb lenne a szociális problémák elleni küzdelemben azoknál a diplomás politikusoknál, akik saját karrierjük építésére használják fel a politikai pályát, miközben a szegénységben élők számára, akik napi szintű megélhetési gondokkal küzdenek, és akiknek hiányzik a jelöltséghez szükséges kapcsolati tőkéjük, a választhatóság alapjoga – a fenti feltétel nélkül is – csak elméletben létezik - zárul a levél, amelynek aláírói szerint a korrekt baloldali jelöltállítási alapelv ez lenne: "különösképpen szeretnénk bátorítani azokat a hátrányos helyzetű jelölteket, akik politikai szerepvállalásukkal, saját élettapasztalataik felhasználásával a hasonló problémákkal küzdők szociális helyzetét kívánják javítani, és politikai részvételüket ösztönözni”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.