Csak a 'hulladékturizmust' erősítené az osztrák szemétégető?

A Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület határozottan tiltakozik amiatt, hogy a burgenlandi székhelyű BEGAS Kraftwerk GmbH hulladékégető mű létesítését tervezi közvetlenül a magyar határ mellé.

A szervezet csütörtöki közleménye szerint a tervezett helyszín az osztrák városoktól távol, a tartomány legkeletibb részén található, ahol észak-nyugati uralkodó szélirány jellemző, így a beruházás kivitelezésével a legtöbb környezetszennyeződés Magyarországot érné.

Czeglédi József, a KEP ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a szemétégetőt a magyar államhatártól 640 méterre, Szentgotthárd városától pedig 930 méterre tervezik felépíteni, 325 ezer tonna/év kapacitással. A szemétégető üzem az elkövetkező néhány évben kezdené meg működését, melyben kommunális hulladékot és szennyvíziszapot égetnének el.

A beruházás közvetlen közelében 3 nemzeti park található: az osztrák Naturpark Raab, a szlovén Goričko természetvédelmi terület és az Őrségi Nemzeti Park, mely utóbbi 2007-ben az Európai Uniótól megkapta az EDEN-díjat (European Destinations of Excellence). Szentgotthárdon közel 9.000 fő él a tervezett hulladékégető közvetlen közelében (1-3 km) és körülbelül 6.000 fő a kistérségben (3-15 km). Az uralkodó széljárás miatt a kéményekből kiáramló légszennyező anyagok meghatározó része ezeken a területeken fejtené ki káros hatását. Szentgotthárd és térsége az elmúlt évek során nagy hangsúlyt fektetett a nemzeti parkokra és a térség gyógyfürdőire alapozott bio- és wellnessturizmus fejlesztésére, de fennáll annak veszélye, hogy a beruházással sajnálatos módon inkább csak a "hulladékturizmus" kerül előtérbe.

A mérések alapján elmondható, hogy az osztrák tartomány ezen régiójának finompor koncentrációja már most is igen magas, amit a növekvő közlekedési forgalom tovább rontana. A hulladékégetés során 40.000 tonna hamu keletkezne, amelyet szintén el kell szállítani. A hulladékégető létesítése nem csupán a régió levegőjét, hanem ivóvízét is veszélyezteti, mivel az ivóvízkészletekben a Lapincs és a Rába folyók fontos szerepet játszanak.

Az osztrák szakértők által készített "Levegő és Klíma, Immisszió" szakvélemény felmérései szerint a légszennyező anyagok maximális koncentrációi a kibocsátó forrástól kb. 500 m távolságra jelentkeznek. Így szerintük a kibocsátott légszennyező anyagok hatásterülete osztrák területen belül marad. Magyar szakértői ellenőrző számítások viszont azt mutatták, hogy a légszennyező anyagok maximális koncentrációi - átlagos meteorológiai viszonyok között - a kibocsátó forrástól jóval távolabb, kb. 3700 m távolságban alakulnak ki. Szakértők szerint egy szemétégetőből több száz fajta vegyület kerül ki. Ezek töredékének jelenlétét (6-7) mérik folyamatosan. A kibocsátott dioxinok, furánok a létező legveszélyesebb vegyületek, melyeknek rákkeltő, immunrendszert gyengítő, viselkedési zavarokat okozó hatásuk van. A fő probléma, hogy ezek az anyagok felhalmozódnak az emberi szervezetben és azt hosszú időn keresztül károsítják.

A szemétégető ügye, mind hazai mind nemzetközi szinten számos fórumot megjárt már érdemi eredmény nélkül. Ezért a KEP új és sürgős kezdeményezéseket tart szükségesnek a legmagasabb szintű illetékes magyar szervezetek részéről megfelelő döntés elérése érdekében. Egyben üdvözli, hogy áprilisban egy helyi delegáció utazik Brüsszelbe, azzal a céllal, hogy találkozzanak Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztossal és neki is átadják a szemétégető létesítése elleni tiltakozó petíciót és egyben meghívják helyszíni szemlére is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.