Csak napi négy tanóra lenne alsóban

Erős konszenzus van az oktatás szereplői közt arról, hogy az általános iskola első négy évfolyama csak az alapkészségek fejlesztéséről szóljon, és a diákoknak egy nap alatt legfeljebb négy – 45 perces – órája legyen a jövőben – nyilatkozta a Magyar Időknek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke.

Horváth Péter a Nemzeti alaptanterv (Nat) tervezett módosításával összefüggésben a lapnak elmondta, hogy az optimális óraszámok és tananyagmennyiségek átvizsgálása nem megy majd egyik napról a másikra. Az NPK elnöke „optimista kísérletnek" nevezete azt a törekvést, hogy már 2017 végére felülvizsgálják a Nat-ot, mert ennyi idő alatt nehéz lesz kialakítani az optimális terheltségi szintet a diákok számára.

Az átmeneti időszakra Horváth előremutató megoldásnak tartaná, ha az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézet javaslata alapján a következő tanév kezdetére az óraszámok átcsoportosíthatók lehetnének.

Az intézményfenntartó rendszer átalakításával összefüggésben előrelépésnek nevezte, hogy a köznevelési törvény módosítása értelmében az iskolák rendelkezni fognak elemi költségvetéssel, így tudnak majd tervezni. Horváth a munkáltatói jogok kapcsán előrelépésnek nevezte azt is, hogy az iskolaigazgatók a bérgazdálkodáson, valamint a kinevezésen és a felmentésen kívül visszakapják a jogköreiket, bár fontosnak tartaná azt is, hogy az intézményvezetők a jutalmak elosztásáról is dönthessenek. Az igazgatók jogkörének megerősítését hozná magával az a javaslat is, ha a kinevezések esetében a tankerületi vezető csak a pedagógus jogszabályi értelemben vett alkalmatlansága esetén vétózhatna.  

A testület elnöke szerint meg kell oldani a pedagógus-óraszámok kérdését is, mivel a túlórák kifizetésével a tanárok leterheltsége még nem csökken. Az NPK azt javasolja, hogy heti 22 óra alapján lehessen az iskolákban kiszámolni a betöltendő munkahelyek számát, így meg lehetne állapítani a szükséges álláshelyek pontos mennyiségét.

Ezen felül persze ki kell fizetni a túlórákat is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.