Tízmilliókat költött a roma önkormányzat – mire is?

Rejtély, hogy mire ment el az a több mint 80 millió forint, amit az Országos Roma Önkormányzat költött a 2014-es választásokra. Rajtuk kívül mindenki elszámolt.

Az országos kisebbségi önkormányzatok közül egyedül a romák nem számoltak el tételesen a 2014-es országgyűlési választásokra kapott kampánypénzekkel – írta a RomNet. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) 83 millió forintot költött el a 101 millióból, de mindössze egyetlen sorban tudatták, mire költötték az adófizetők pénzéből juttatott állami támogatást. Az ORÖ kampánya viszont a cigányok és a közvélemény számára láthatatlan volt a RomNet cikke szerint, az Állami Számvevőszék pedig nem vizsgálhatja az önkormányzat erre vonatkozó pénzköltését.

Kampányeseményekről, fórumokról, a listavezető tájékoztató rendezvényeiről sem a sajtóban, sem közösségi portálokon nem lehetett olvasni, hirdetésekkel, plakátokkal nem találkoztunk. A százmilliós támogatásából arra sem futotta, hogy a honlapján vagy az évi több tízmillió forint ráfordítással megjelenő Európai út című lapjukban tudassák, ki vezeti majd az ORÖ nemzetiségi listáját.

Azt, hogy az Országos Roma Önkormányzat valójában mire költötte az állami kampánytámogatást, a szervezet képviselőinek többsége nem tudja, legalábbis erre vonatkozó választ nem tudtak adni a RomNet kérdésére. Az ORÖ 2014-es közgyűlésének egyetlen napirendi pontjában sem szerepelt a kampányelszámolás, a bevétel sem jelent meg az ORÖ éves költségvetésében.

„A törvény által előírt kötelezettségüknek eleget téve" Bence Gáborné az ORÖ hivatalvezető-helyetteseként és Csala Elvira gazdasági vezetőként a Magyar Közlönyben közzétett dokumentumban mindössze azt tudatta, hogy az ORÖ 101 millió 344 ezer 552 Ft-ot kapott az állami költségvetésből a 2014-es országgyűlési választásokra, és abból 82 millió 813 ezer 375 Ft-ot „egyéb szolgáltatás" jogcímen használtak fel. Az állami költségvetési támogatás fel nem használt összege, 18 millió 531 ezer 177 Ft a Magyar Államkincstár számlájára visszafizetésre került.

A Magyar Közlönyben valamennyi, támogatást kapott országos önkormányzat közzétette a hivatalos elszámolásukat, amelyekben részletesen és tételesen beszámoltak arról, reklámkiadványra, különféle megbízási díjakra, kampányfilmek készítésére és kampányeseményekre, illetve a választással kapcsolatos, és kampányukkal összefüggő kiadásokra mennyit költöttek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.