Critical mass-ra hajt az LMP

Kritikus tömeget szeretne megmozgatni az LMP a legújabb politikai akciójával: arra kérik a választókat, hogy levelekkel bombázzák a saját országgyűlési képviselőjüket azt kérve, ne szavazza meg az új Munka törvénykönyvét. Az ellenzéki párt egy mintalevelet és egy címlistát is mellékelt a honlapján az akcióhoz.

Az LMP országos tiltakozóakcióba kezd annak érdekében, hogy a parlament ne fogadja el az új munka törvénykönyvét – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Szabó Zsolt.

A távirati iroda tudósítása szerint az ellenzéki párt fejlesztéspolitikai szakszóvivője azt mondta, szeretnék, ha a választók közül minél többen írnának levelet vagy e-mailt az egyéni országgyűlési képviselőiknek, arra kérve őket, hogy ne szavazzák meg a jogszabályt.

Reményének adott hangot, hogy sikerül egy olyan "kritikus tömeget" mozgósítaniuk, amelyik ráveszi a "fideszes törvénygyárat" arra, hogy ne támogassa a javaslatot. Hozzátette, hogy pártjuk honlapjára feltettek egy mintalevelet is, amely mellett található egy a képviselők hivatalos elérhetőségeit tartalmazó dokumentum is.

Szabó Zsolt külön kitért arra, hogy mintalevelük tartalmaz egy figyelmeztető szöveget is, ami arról szól, hogy a politikusoknak az őket a parlamentbe juttató állampolgárokat kell képviselniük.Kaufer Virág képviselő megismételte korábbi álláspontjukat, amely szerint a kormány arra használja a munka törvénykönyvét, hogy kiszolgáltatottabbá tegye a munkavállalókat.

Hozzátette, üdvözlik, hogy az időskorú és a kisgyermekes munkavállalók helyzete nem romlik a jogszabályban. Azzal viszont nem tudnak egyetérteni, hogy a törvény alapján többet kell majd dolgozni, kevesebb pénzért és gyengül a munkaadókkal szembeni érdekérvényesítési képesség – mondta a képviselő. Felhívta a figyelmet, hogy a munkavállalóknak, az őket ért érdeksérelem esetén, sokkal nehezebb lesz a bíróságon érvényesíteni az igazukat. Hangsúlyozta, hogy az LMP a szakbizottságban sem támogatta a javaslatot, és a parlamenti vitában is mindent megtesz majd, hogy azt ne fogadják el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.