Coki a külföldön élő magyaroknak

Az MSZP felszólítja a Fideszt, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy mindenki ugyanolyan feltételek mellett élhessen szavazati jogával.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt követően nyilatkozott, hogy határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény módosítása. Hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt az ülésen, ezért nem születhetett meg az a döntés, hogy a külföldön dolgozó magyarok ugyanúgy szavazhassanak, mint a határon túli magyarok.

Hozzátette, egy kormányzat nem teheti meg, hogy kénye-kedve szerint válogasson, kinek nehezíti és kinek könnyíti meg, hogy leadja voksát. A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával. Az ellenzéki párt azért javasolt jogszabály-módosítást, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel.

A kormánypártok előre jelezték, hogy nem értenek egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem mennek el az ülésre.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.