Cívis bemutatkozás Brüsszelben fotókkal

A Debreceni Fotóklub pályázati anyagát visszük Brüsszelbe, amely húsz tablón mutatja be a belváros uniós pályázattal megvalósult rehabilitációjának eredményeit - mondta Kósa Lajos polgármester.

Az utóbbi évek fejlesztéseit dokumentáló fotókiállítással mutatkozik be Debrecen az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületszárnyában - jelezte a város fideszes polgármestere szombaton sajtótájékoztatón.  Kósa Lajos elmondta: Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő kezdeményezésére kapott bemutatkozási lehetőséget a Debrecen az Európai Parlamentben.

A Debreceni Fotóklub pályázati anyagát viszik Brüsszelbe, amely 20 tablón mutatja be a belváros uniós pályázattal megvalósult rehabilitációjának eredményeit. A fotók egyebek mellett a látogatók elé tárják a már megvalósult fejlesztéseket: a Református Nagytemplom mögötti emlékkertet, a megújult belvárosi közösségi házat, az átalakult Hal-közt és a belvárosi sétálóövezetet, valamint a fejlesztések következő ütemeként a Csokonai Színház felújítási és a Csapó utcai sétálóövezet bővítési tervét - sorolta a polgármester.

Kósa Lajos beszámolt arról is, hogy ő és helyettese, Papp László stratégiai fejlesztésekért felelős alpolgármester hétfőn részt vesznek az EP néppárti frakciójának ülésén, ahol fejlesztési kérdésekről lesz szó, valamint két további, az Európai Unió fejlesztési programjával foglalkozó tanácskozáson. A Debrecent bemutató fotókiállítást kedden nyitják meg, és várhatón májusig lesz látható az EP Antall József épületszárnyában - közölte Kósa Lajos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.