Balázsovits Lajos, civil a pályán

Nem nyilatkozik főpolgármesteri elképzeléseiről Balázsovits Lajos, míg az ellenzéki pártok nem döntik el, kit akarnak közösen jelölni a posztra.

Két éve nem sokat hallani a 67 éves érdemes művészről, aki húsz évig vezette a Játékszínt. Bár gazdaságilag sikeres bulvárszínházat vitt, a minisztérium nem finanszírozta tovább az intézményt. Az állam a kilencvenes évek óta tervezte átadni a Játékszínt (is) a fővárosnak.Mivel nem egyeztek meg, megszüntették a Teréz körúti teátrumot és a Budapesti Kamaraszínházat működtető cégeket. A Játékszín hamarosan magánkézbe került: Németh Kristófék vásárolták meg. Akkor Balázsovits azt nyilatkozta, ha tudta volna, hogy eladó a színház, megveszi ő maga is.

Pályáján kegyesebbek voltak hozzá a filmrendezők, mint a színházrendezők: már főiskolásként, a hatvanas évek végén filmszerepekkel halmozta el Jancsó Miklós, Sára Sándor, Makk Károly és Mészáros Márta. Jancsó Fényes szelek-jében és Sára Feldobott kő című filmjében is főszerepet játszott, mindkettőt meghívták a cannes-i filmfesztiválra. A díjkiosztóra azonban az akkori hatalom nem engedte el Balázsovitsot, hiába kapott üzenetet a zsűri elnökétől, Luchino Viscontitól: ha kimegy, díjat is átvehet.

Olasz–jugoszláv koprodukcióban készült később Jancsó legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó erotikus filmdrámája, a Magánbűnök, közerkölcsök. A film nagyobb részében Balázsovits meztelenül látható, ezért egy időre pornográfia vádjával betiltották ezt a mozit Olaszországban.

Kétszer volt a Madách tagja (a hetvenes évek elején és a nyolcvanas években majdnem egy évtizedig), a kettő között a Vígben és a Mafilm filmszínésztársulatában játszott, majd egy évig a Nemzetiben. Közben vendégszerepelt Ruszt Józsefnél Szegeden, és Zalaegerszegen is dolgozott. Ruszt buzdította a rendezésre is.

A rendszerváltozáskor rövid időre abbahagyta a szakmát; családi támogatással – felesége, Almási Éva és lánya, Balázsovits Edit is színész –, egy rokonnak köszönhetően Németországban speditőrként dolgozott. Hogy miért fulladt kudarcba a vállalkozás, nem tudni. Ha nincs ez a kanyar, talán sosem pályázza meg a Játékszín igazgatói posztját. Most nyugdíjasként él, nem játszik, nem filmezik. Utoljára Jancsó Miklós Mátyás királyról szóló mozijában, az Oda az igazságban! szerepelt. Most szaxofonozni tanul.

Még fiatalon tervezte, hogy esetleg a jogi, majd a politikusi pályát választaná. Erről lebeszélte az apja: mi értelme az egypártrendszerben? A rendszerváltozás után a társadalmi kérdések foglalkoztatták. Ezért vállalt egy ideig szerepet a Színész Kamara létrehozásában, még ügyvezetője is volt. Azt mondják, politizálni csak baráti társaságban szokott. Azt hallani, ha ez nem szivárog ki például Jancsóék társaságából, fel sem ötlik a neve lehetséges főpolgármesterként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.