Cigi nélkül nem bírnák az iskolát a diákok

Nem sokat tehet a dohányzó diákokkal az iskola, a tanulók a szegedi középiskolákban a tanítást sem bírnák ki cigiszünetek nélkül. Zalában a január végi áramkimaradások több mint ezer családnak okoztak milliós károkat, Kelet-Magyarországon pedig drasztikusan csökkent a rendőrök száma, ráadásul a meglévőket sincs, aki betanítsa. Vidéki lapszemle.

Délmagyarország: Cigizik az osztály fele

„Nem is tudom, kibírnám-e a délelőttöt cigizés nélkül” – mondják egymás közt diákok, egy szegedi középiskola előtt dohányozva. Nagyon sok, 18 év alatti diák dohányzik Szegeden. Aki rágyújt az iskolában, attól elveszik a cigarettát a tanárok s a szülőket levélben értesítik, másutt igazgatóit kap a dohányzó diák. De tanítás után már semmit sem tehet a pedagógus, ha ezzel az egészségromboló szokással szembesül.

A kiskorúakat ki sem szolgálhatnák az üzletek cigarettával – amelyik megteszi, százezer forint nagyságrendben kaphat büntetést, hívja föl a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakembere --, mégis, diákok mondják a cigivásárlásról: „megoldják.” Hozzáteszik, a feszültségcsökkentés miatt éreznek késztetést a rágyújtásra.

Negyvenmilliós kárigény áramszünet miatt

Összesítették Zala megyében a január végi, három napos áramkimaradás miatti károkat. Összesen majd negyvenmillió forintos kártérítést kérnek az E.ON-tól családok, vállalkozások – írja pénteki számában a Zalai Hírlap. A megyei önkormányzatnál 29 településről 1115 család jelezte kárigényét, összesen csaknem 28,4 millió forint értékben.

Főként tönkrement fagyasztott húsárú és zöldség, illetve elromlott műszaki eszközök értékét szeretnék megtéríttetni a szolgáltatóval 5 és 200 ezer forint közötti értékben. Emellett 11 településről 41 vállalkozás összesen 8,7 millió forint kártérítést kér, például termeléskiesés, kényszerszabadság, megromlott élelmiszerek, elmaradt szállítás miatt.

Kevesen vannak és zöldfülűek a szabolcsi rendőrök

A rendőrlétszám Szabolcs-Szatmár-Beregben tavaly még meghaladta a minimumot, az év eleji nyugdíjba vonulásokkal, a készenléti rendőrség felállításával viszont 2708-ról 2553-ra apadt. Ráadásul igen alacsony, 31 év az átlagéletkor, kérdés, hogy a tapasztalt rendőrök távozása után ki fogja betanítani a fiatalokat.

Szepesi István megyei rendőrfőkapitány évértékelőjében elmondta: az új szisztéma életbe lépésével kétszeresére nőtt a helyszíni bírságok, 30 százalékkal csökkent viszont a megye útjain a halálos balesetek száma. Javult a nyomozások eredményességi mutatója, de nőtt a gyerek- és fiatalkorúak sérelmére elkövetett cselekmények száma – írja a Kelet-Magyarország.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.