Cédulagyűjtés: tíz százalék még hiányzik a Jobbiknak a fővárosban

Jobbik kedd délig a főpolgármester-jelöléshez szükséges ajánlószelvények több mint 90 százalékát tudta összegyűjteni.

Staudt Gábor, a párt jelöltje kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arra kérte a két főpolgármester-jelöltnél több alternatívát óhajtó választókat, hogy a Jobbik számára töltsék ki ajánlószelvényeiket a péntek délután 4 órai határidőig.


A politikus szerint ugyanis az LMP az eddigi nyilatkozatok alapján már "esélytelen" a főpolgármester-jelölésre, és nem szeretnék, ha a Jobbik sem tudna jelöltet állítani "néhány száz ajánlás" miatt. Staudt Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy szerinte a "demokrácia végét" jelentené, ha a választók kizárólag a Fidesz és az MSZP jelöltjei közül választhatnának októberben.


A jobbikos képviselő úgy fogalmazott, hogy a kormánytöbbség a kis pártok mellett a középes méretű szervezeteket is "nagyon komoly fejtörés elé állította" az ajánlószelvények gyűjtésére vonatkozó szabályok megváltoztatásával. A főpolgármester-jelöléshez ugyanis a korábbinál négyszer több ajánlószelvényt kell összegyűjteni fele annyi idő alatt, ráadásul a nyári szabadságolások alatt - emlékeztetett a politikus.

Staudt Gábor kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy a fővárosi listával "nem lesz probléma", és a párt polgármester-jelöltjeinek többsége is leadta már a szükséges számú ajánlószelvényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.