Bűzlik a siófoki vécépályázat

Siófoki roma vállalkozók szerint „fideszközeliek” nyerték el a nyári szezonra kiírt vécépályázatokat. A helyi városházánál azt mondták, sok pályázat érkezett, a nyerteseket közjegyző jelenlétében sorsolták ki.

A Balaton déli partján fekvő városban több helyi roma vállalkozó tíz-tizenöt éve üzemeltet vécét nyaranta, a strandszezonban. A Somogy Hírlapot többen keresték meg azzal közülük, hogy idén hiába pályáztak, becsapták őket.

- Olyanok kaptak vécét, akiknek cégük van, több büfét, éttermet visznek egyszerre - mesélte egy roma férfi, aki szerint a rászorulók kiszorultak a pályázatból.

Az önkormányzati tulajdonú strandfenntartó cég, a Balaton-parti Kft. idén megemelt összeget fizet az ingyenes illemhelyek üzemeltetéséért, s most először tette lehetővé, hogy társas vállalkozások is pályázhassanak. Igaz, azt is kikötötték, hogy a sikeres pályázathoz hároméves vécéüzemeltetési előélet is szükséges.

Egy helyi asszony szerint az egész pályázat egy „fideszközeli” vendéglátósra és fiára íródott. Ők nyertek is egy-egy vécét.

A siófoki városháza tájékoztatása szerint a 26 illemhely üzemeltetésére 65 pályázat érkezett. Akadt olyan vécé is, amelyre 13-an pályáztak. Több ajánlatot közjegyző jelenlétében sorsoltak. Az önkormányzat szerint csak a szerződéskötéskor derült majd ki, hogy a pályázatok megfelelnek-e minden feltételnek.

A Somogy Hírlap kereste a Balaton-parti Kft. ügyvezetőjét, Baráth Istvánt is, akitől nem kaptak választ kérdéseikre. Az önkormányzati társaságnak 13 millió forintjába kerül a vécék kiadása. Huszonkét illemhelyért 450, a négy nagystrandiért 800-900 ezer forintot fizetnek.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.