Büszke jelentés a munka frontjáról: a kormány nem pihent

Minden eddiginél többet dogozott a kormány - jelentette az MTI. 37-szer üléseztek az idén, többször éjszakába nyúlóan ám!

Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet - derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából.

Akabinet az első félévben hússzor, a másodikban pedig tizenhétszer tanácskozott, többször éjszakába nyúlóan.

A megbeszélések rendszerint a Parlamentben zajlanak, ám a kormánytagok idén több kihelyezett ülést is tartottak: januárban Vásárosnaményban, áprilisban a Baranya megyei Kémesen, júniusban Fertődön, legutóbb pedig augusztusban Székesfehérváron.

A KIM tájékoztatása szerint az idei 37 tanácskozásán csaknem 1370 napirendi pontot tárgyalt meg a kabinet, ami a legtöbb a 2010-es kormányváltás óta.

A - benyújtótól függetlenül - megvitatott törvényjavaslatok, továbbá kormányrendeletek és -határozatok száma mintegy 1700 volt ebben az évben, ami szintén rekordnak számít a 2010-es 533-hoz, a 2011-es 1114-hez és a tavalyi 1287-hez képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.