Burkolt reklám a TV2 műsorában

Háromszázezer forintos bírságot szabott ki a TV2 utazási műsorára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület kilencedik alkalommal rótt ki szankciót az országos kereskedelmi televízióra, burkolt reklám miatt.

Ezúttal a Kalandjárat című utazási magazin egyik februári adásában tettek közzé olyan információkat, amelyek alkalmasak voltak egy hévízi szálloda népszerűsítésére.

A médiatanács a 2013. február 17-ei adását vizsgálta, amelyben egy hévízi hotel szolgáltatásairól számoltak be. A műsorszámban részletesen bemutatták az igénybe vehető kezeléseket, azok menetét, hatását és eredményét. Ez alkalmas volt arra, hogy felhívja a figyelmet a szóban forgó szállodára, bizalmat ébresszen iránta és ezzel növelje a vendégforgalmát - anélkül, hogy a népszerűsítési szándékot nyíltan vállalta volna - tartalmazza a hatóság közleménye.

A műsorvezető körülírta a helyszínt is, mutatták a hotel főbejáratát, vágóképeket a környezetéről és a komplexum egyes helyszíneiről úgy, hogy a vállalkozás elnevezése jól látszott. Mint írták, az elhangzott információk megtévesztették a közönséget, hiszen a csatorna a nézők számára nem jelezte a reklámjelleget a szerkesztett tartalomtól elhatárolva.

A burkolt reklám tilalmával kapcsolatos rendelkezések megsértése miatt a médiatanács eddig nyolc alkalommal büntette meg a TV2-t az elmúlt másfél évben, összesen 1,2 millió forint értékben.

A szankciók kiszabásának célja ezúttal is az, hogy a testület minden médiaszolgáltató figyelmét felhívja a jogkövető magatartásra, annak érdekében, hogy a gyermekek védelmét célzó törvényi előírások hatékonyan érvényesüljenek - közölték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.