'Bűnszövetségben elkövetett karaktergyilkosság'

Az Együtt-PM szövetség szerint szándékos hazugságok, elferdített tények és a gyáva sejtetések keverednek egymással a Fidelitas által indított, az Együtt-PM vezetőjét, Bajnai Gordont lejáratni akaró honlapon.

Ezt a szövetség vasárnap közölte az MTI-vel, miután a Fidesz ifjúsági társszervezete bejelentette: Gordon élete címmel interaktív honlapot indítottak Bajnai Gordon volt miniszterelnök "kétes ügyeiről".

Az Együtt-PM közleménye szerint "a kormányoldal Bajnai Gordonnal szemben indított - nagy részben közpénzből finanszírozott - lejárató kampánya ma újabb állomásához érkezett". Mint írták, az egész nem más, mint politikai hátsó szándékból elkövetett, bűnszövetségben végrehajtott karaktergyilkossági kísérlet. "A felbujtó pedig maga Orbán Viktor" - teszik hozzá.

"Az orbánista ifjúsági szövetség" a lejárató kampány legújabb változatában olyan életrajzi weboldalt szentelt a volt kormányfőnek, amelyen azon kívül, hogy Bajnai Gordont valóban Bajnai Gordonnak hívják, más, teljes egészében igaznak tekinthető bejegyzést nem találni - közölte az Együtt-PM.

Hangsúlyozták, Bajnai Gordon és az általa vezetett szövetség visszautasít minden rágalmat, a weboldal hazugságait és rágalmait tételesen cáfolni fogja, illetve minden lehetséges és szükséges esetben jogi útra tereli az ügyet.

Az Együtt-PM szerint a lejárató kampány nem a választópolgárok tájékoztatását, hanem a félrevezetésüket célozza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.