Az elit viszont ma is távol marad: hiányoznak ugyanis a menekülő útvonalak. Pedig az elit ma is bőven elférne: a 386 tagú képviselőház öt és félszeresének, a 66 tagú Fővárosi Közgyűlés mintegy harminháromcszorosának jutna hely akár hónapokra is. A jó tízezer főnyi BKV-ból viszont becslésünk szerint csupán a felső- és a középvezetői szint húzhatná meg magát. Igen ám, de sehonnan sincs tolongás: még a kamerákat korábban oly igen kedvelő Hagyó Miklós sem tűnt fel, hogy saját kezével merje ki a vizet a Rákosi-bunker önellátó ivóvízbázisának épített 33 ezer literes betonmedencéből.

Viszonylag flottul és gyorsan lokalizálni lehetett volna a 2006 őszi Szabadság téri vandálokat: a volt MTV-székház alatt is hosszan húzódó, a környék épületeiből több lejárattal, sőt föld alatti lifttel rendlkező egykori Rákosi-bunkerben ugyanis kétezer-kétszáz embert is el lehet szállásolni egyszerre. Ám erre sok más mellett egy valamiért biztosan nem kerülhetett sor; az atombiztos labirintusrengeteg ugyanis tűzvédelmi szempontból még félórás turistalátványosságként sem kapna engedélyt, a menekülőutak ugyanis nem biztosítottak...

Ez utóbbi tényt már Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese közölte azon a szerda éjszakai, a metró üzemzárása utáni látogatáson, melyen bemutatták a Kossuth tér és a Szabadság tér alatt (és között) húzódó, az ’50-es évek legelején épült, sok száz méter hosszan kanyargó több szintes, H-alakú, évtizedeken át szigorúan titkos, ma lényegében használaton kívüli alagútrendszert.

Nagy leleplezés persze nem történt a '80-as évek óta F4-es névre hallgató metró-üzemegységben, a BKV-objektum helyiségeiből egyetlen csontváz sem dőlt ki.

Pedig egy esetleges atomtámadás esetén ez a bunker nyújtott volna védelmet Rákosi Mátyásnak, valamint a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának. Sőt, veszély esetén vélhetően itt helyezték volna el a Parlament irodáit is. Jóllehet a 2-es metróból nyíló, s ahhoz minden porcikájában (és több vezrzió szerint az Országházhoz is) kapcsolódó, saját áramellátó és szellőzőrendszerrel felszerelt bunkert eredendően a legfelsőbb pártvezetés óvóhelyeként építették, csakhogy a BKV-sok tudomása szerint ahogy a névadó, úgy a korszak magas rangú személyei közül sem tette be a lábát soha, senki a létesítménybe.

Hat évtized elteltével pedig az állam, a főváros és a BKV sem tervezi, hogy újraéleszti az objektum államvédelemi funkcióját. Pedig az elit ma is bőven elférne: a 386 tagú képviselőház öt és félszeresének, a budapesti városháza ezerfős apparátusa bő duplájának, míg a 66 tagú Fővárosi Közgyűlés mintegy harminháromcszorosának jutna hely akár hónapokra is.

A jó tízezer főnyi BKV-ból viszont becslésünk szerint csupán a felső- és a középvezetői szint húzhatná meg magát. Igen ám, de sehonnan sincs tolongás: szerda éjszaka még a kamerákat korábban oly igen kedvelő Hagyó Miklós sem tűnt fel, hogy saját kezével merje ki a vizet a Rákosi-bunker önellátó ivóvízbázisának épített 33 ezer literes betonmedencéből, vagy hogy egyetlen gombnyomással elindítsa az áramtermelő dízelmotorokat.

A volt főpolgármester-helyettes által kétes módon felügyelt BKV 1981-ben kapta meg a több szintes, a föld alatt ötven méter mélyen húzódó létesítményt, amely a 2-es metró alagútján át is megközelíthető. A közlekedési vállalat azóta sem tud mit kezdeni vele. A társaságnál is több ötlet született arra, hogyan lehetne hasznosítani a bunkert. A legkézenfekvőbb természetesen az lenne, ha megnyitnák a turisták, az érdeklődők előtt.

Csakhogy a vezérigazgató-helyettes épp erre válaszolta azt, hogy erre alapvetően tűzvédelmi szempontok miatt nem kapnának engedélyt. Valószínűleg az állami-önkormányzati elit tömeges távolmaradásának oka is a Rákosi utáni, kései demokratikus átmenetben keresendő. A tűzvédelem mára alapvető állampolgári jog lett, a menekülő útvonal mindenkinek jár. Föld felett és alatt egyaránt.

Így tehát jobb lehetőség híján jelenleg a BKV-nak távközlési szolgáltatásokat végző cég bérli a helyiségeket. Ám eddig ott semmilyen tevékenységet nem végzett, ennek látható jelei legalábbis nincsenek. A bunker magányát jól mutatja egyébként az az egyetlen eredeti vasasztal, amely a korábbi, állítólag amúgy szerény bútorzatból megmaradt. A többivel a BKV-sok már nem is találkoztak.

A metró persze mindezektől függetlenül és a közlekedési funkció mellet alapvetően polgári védelmi célokat is szolgál. A 2-es és a 3-as metróban nagyjából 220 ezer embert tudnak szükség esetén elhelyezni. Ha tetszik, az alagútrendszer Budapest legnagyobb „búvóhelye”. És így számolták ezt a tervezéskor is, habár e tömeg egy százalékának mégis fenntartották a vasbeton és acél "VIP-várókat".

Egyes verziók szerint a H-labirintust 1949-ben kezdték építeni, de a metróval párhuzamos '51-es indulás sem kizárt, erről a különböző vastübingeken olvasható évszámok tanúskodnak. A bunker 1953-ban készült el. A legandárium szerint vidéki bányászokkal építtették meg, akiket lefátyolozott buszokkal szállítottak Budapestre, így azt sem tudták, hol, pláne azt nem, mit építenek. Pontosabban a bunker állomásszerű felépítése alapján csak arra következtethettek, hogy ők is a metrót építik.

A bunker mérete egyébként nagyjából 3800 négyzetméter, levegőszűrő rendszere a radioaktív por megszűrésére is alkalmas lett volna. Több lejárata mellett egy vészkijárata is épült az egykori tévészékház szomszédságában, amely mai napig levegőztetőként is szolgál. A labirintusszerű objektumban önálló tanácskozóterem is volt. A létesítmény a '70-es évek közepéig tartották szigorúan titkos készenlétben.

A BKV tájékoztatása szerint egyébként a bunker jelenleg állami tulajdonban van, a BKV üzemeltetésében. A berendezések még most is működnek, azokat rendszeresen ellenőrzik és javítják a társaság karbantartói. A létesítmény egyik és lényegében "hivatalos" lejárata egy lakatlan lipótvárosi, klasszicista bérház (Steindl Imre utca) belső udvarából nyílt, itt volt az a magas betonhenger, amelyből a bunkerbe lehetett lejutni a Szabadság tér alatt ötven méter mélyre ereszkedő, ma is meglévő lifttel, s a mellette vezető 283 fokú lépcsősorral. Ebbe az udvarba egyébként a szomszédos Zoltán utca egyik házának udvarából nyíló vasajtón át lehetett bejutni. Az óvóhely lejáratát azonban már elbontották, jelenleg is zajlik a bérház átépítése.

Egyes híresztelések szerint egyébként a Zoltán utca sem "véletlen" helyszín: itt volt ugyanis az egyik rezidenciája Rákosi Mátyásnak. Akárhogy is, emlékét még ma is őrizi Budapest.