A vezérkari főnök szerint „bűn lenne nem bevetni a hadsereget”

Bűn lenne, ha nem lehetne bevetni a hadsereget akkor, ha a rendőrök már nem tudják kezelni a migránshelyzetet – mondta Benkő Tibor vezérezredes. A Magyar Honvédség vezérkari főnöke a Faktor internetes portálon pénteken megjelent interjújában arról is beszélt, hogy a közelmúltban egy kibertámadást akadályoztak meg a magyar katonák.

Benkő Tibor szerint 2015 nem volt egyszerű év a honvédségnek. Újra kellett tervezni a katonák elfoglaltságait, amikor kiderült, hogy kezelni kell a migrációs helyzetet. Meg kellett építeni a fizikai akadályt, emellett azt is meg kellett szervezni, hogy a katonák vigyázzanak a határzár sértetlenségére. Megjegyezte, hogy minden nehézség ellenére "tisztességes, becsületes, szorgalmas munkát végeztek" a katonák bő három hónap alatt.

A vezérkari főnök kifejtette, hogy már készülnek az újabb határzár építésére a román határ mentén. Szükség esetén nagyon rövid időn belül, szinte azonnal el tudják kezdeni a munkát a csaknem 450 kilométer hosszú, a tavalyinál nagyobb szakaszon.

Benkő Tibor kiemelte, hogy mivel a napokban jelentősen megnőtt a határsértők száma, növelték a határ mentén szolgáló katonák létszámát is. "Felkészültünk arra, hogy megállítsunk egy esetleges tömegáradatot, de reméljük, hogy nem lesz rá szükség" - mondta.

A vezérezredes szerint a magyar polgárok biztonsága a legfontosabb, és ennek függetlennek kell lennie a pártpolitikától. Ezért "bűn lenne", ha nem vennék igénybe a hadsereget szükség esetén. A franciaországi alkotmánymódosítás éppen arról szól, hogy be lehessen vetni a katonákat - jegyezte meg, hozzátéve: a honvédség alapfeladatai közé tartozik a terrorizmus elleni küzdelem.

Benkő Tibor arról is beszélt, hogy az MH-nak kiemelten fontos a kibervédelem, amellyel meg lehet előzni a terrortámadásokat. A vezérkari főnök közölte, hogy az elmúlt hónapban volt egy kibertámadás Magyarország ellen, részleteket azonban nem mondott. 

Benkő Tibor szerint semmi szükség nincs kötelező sorkatonai szolgálatra, "mert nem szabad kötelezővé tenni egy ilyen komoly és felelősségteljes feladat ellátását".

A vezérezredes úgy fogalmazott: békeidő van, és ez a katonának azt jelenti, hogy egy váratlan helyzetben a lehető legrövidebb időn belül az ország rendelkezésére tudjon állni. A jelenlegi feladatait el tudja látni a honvédség, azonban még több katonára lenne szükség, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok, és ne legyen annyira leterhelt az állomány - fűzte hozzá. Ezért idén fokozzák a toborzást, ami azonban nem elegendő, ugyanis az embereket meg is kell tartani. 

Belső indíttatásból kell fakadnia annak, hogy valaki katonának álljon - jelentette ki.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.