Budapesten lesz az Európai Rendőrakadémia

A végső szót az EP plenáris ülése mondja ki, de a szakbizottság meggyőző többséggel támogatta a CEPOL Budapestre költöztetését.

Megszavazta az Európai Parlament alapjogokkal foglalkozó szakbizottsága, hogy az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) Budapestre kerüljön. A csütörtök reggeli szavazáson az Európai Parlament felhatalmazást is kapott, hogy ezen álláspont mentén tárgyalásokat kezdeményezzen a tagállamokból álló tanáccsal, ami annyiban formalitás, hogy a tanács már korábban támogatta azt, hogy az ügynökség új székhelye Budapest legyen. A tanács és parlament tárgyalásai után áprilisban kerülhet végleges szavazásra a kérdés az EP plenáris ülésére.

Magát az állásfoglalást, és annak képviseletére felhatalmazó mandátumot is meggyőző arányban (36 igen, 10 nem, 3 tartózkodás) szavazta meg a szakbizottság. Az elfogadott állásfoglalásban az szerepel, hogy egyelőre átmenetileg kerül Budapestre a CEPOL, ezt a jelenlegi állás szerint 2019-ben vizsgálják felül.

Gál Kinga, fideszes EP-képviselő, az ügyben illetékes jelentéstevő a szavazás után újságíróknak nyilatkozva arra utalt, hogy a Magyarországot korábban ért kritikák elültek. Mint mondta, senki nem akarja összekötni az ügyet a magyar jogállamiságot ért kritikákkal, ennek az álláspontnak nincs többsége.

Göncz Kinga, szocialista EP-képviselő az ügy árnyékjelentéstevője – aki támogatta, hogy a rendőrakadémia Budapestre kerüljön – hangsúlyozta: nem kell összekötni a CEPOL-döntést és a magyar demokráciát ért bírálatokat, de a mostani szavazást nem szabad úgy értelmezni, mint ha az EU elismerné a magyar kormány demokratikus teljesítményét. Emlékeztetett, hogy egy liberális módosító-javaslat érkezett a csütörtöki szavazás előtt, amely fenntartásokat fogalmazott meg Budapesttel kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy a Tavares-jelentésben foglalt ajánlásokra nem adott megfelelő választ a magyar kormány.

Az ügy azután került napirendre, hogy az ügynökségnek jelenleg otthont adó Nagy-Britannia jelezte, szeretné, ha a CEPOL augusztus végéig elköltözne. Budapest is bejelentkezett az új székhelyért, amit végül a tagállamok támogattak. Felmerült, hogy a CEPOL-t össze kéne vonni a hágai EUROPOL európai rendőri szervezettel költségkímélő megoldásként, és ez a változat makacsul tartotta magát, még most is nyújtottak be módosító-javaslatokat ezzel kapcsolatban a képviselők. Azonban végül Budapestet támogatta a szakbizottság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.