Budapesten többé nem mutathatjuk be utólag a parkolójegyet

Megváltoztatták a parkolási szabályokat Budapesten – persze az autósok hátrányára. Mint az mfor.hu portálra hivatkozva az Index megírta, február 17-én fogadta el a közgyűlés Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztését.

Ennek értelmében két passzust töröltek a rendeletből. Megszűnt az a szabály, amelynek értelmében öt percünk volt a legközelebbi automatánál megvásárolni a parkolójegyet, és azt utólag is bemutathattuk az ügyfélszolgálaton, ha ez alatt az idő alatt megbüntettek bennünket.

Az ügy előzménye, hogy szeptemberben a Kúria törvényellenesnek találta és megsemmisítette a főváros parkolási rendeletének két korlátozását: a parkolójegy utólagos bemutatásának ötnapos határidejét, és azt, hogy havonta erre csak egyszer volt lehetőség. A főváros, amely szerint visszaélésgyanús, hogy mennyire sokan élnek az utólagos jegybemutatás lehetőségével, nem a megengedőbb irányba mozdult, hanem ezt a lehetőséget teljesen kiiktatta. Így a jóhiszemű autósoknak, akiknek nincs érvényes jegyük, mostantól mindenképp pótdíjat kell fizetniük – írja az Index, amely szerint a ma módosított rendeletet előbb-utóbb szinte biztosan ismét meg fogják támadni a Kúrián vagy az Alkotmánybíróságon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.