Budapest zászlóshajói Cannes-ban

A Duna menti régió potenciális fejlesztési területeként jelenik meg Budapest a jövő heti Cannes-i MIPIM nemzetközi ingatlan-befektetési vásáron.

Magyarország második alkalommal mutatkozik be a világ legnagyobb ingatlanfejlesztői kiállításának tartott Cannes-i rendezvényen március 16. és 19. között. A fővárosi önkormányzat a Budapest Business Region (BBR) Klaszterrel közösen állít standot, ahol egységesen képviselik a fővárosi fejlesztéseket. A kiállítók úgy vélik, együtt - az állam, a főváros és a magánbefektetők - sikeresebbek lehetnek a régiók közötti versenyben.

- A válság számunkra egy lehetőség, kihívás, amivel élni akarunk - hangsúlyozta a vásár előtti bemutatkozó sajtótájékoztatón Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, aki egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy a közös fellépéssel jobban fel tudják hívni a figyelmet a budapesti ingatlanfejlesztési lehetőségekre. A térség üzleti sikere az itt élők életkörülményeit is javítja - tette hozzá a magánbefektetőket képviselő Takács Ernő, a Budapest Business Region Klaszter alelnöke.

Gauder Péter, a Studio Metropolitana (SM) Városfejlesztő Műhely ügyvezetője a Dunáról mint a térség új fejlesztési lehetőségről beszélt, melyben Budapestnek döntő szerepe lesz. Szerinte a Duna egy eszköz ahhoz, hogy Budapest a Kárpát-medence és a Nyugat-Balkán kapujaként, a főváros arculatának meghatározója legyen.

A sajtótájékoztatón bemutatták a főváros megbízásából a Studio Metropolitana által elkészített budapestprojects.com weboldalt, amelyet hamarosan a legjelentősebb nemzetközi fejlesztői marketingfórummá akarnak alakítani. Az államot képviselő ITD Hungary 400 kisebb-nagyobb projektet mutat majd be a Cannes-ban.

A magyar standot Demszky Gábor főpolgármester nyitja majd meg, az az utáni kerekasztal-beszélgetésen a Duna Stratégia által megnyíló új, magyarországi fejlesztési lehetőségekről esik majd szó. A Duna Stratégia tervezetét Magyarország Európai Uniós elnöksége idején tárgyalja a szervezet.

Emellett a magyar főváros három másik projekttel jelenik meg a Cannes-i ingatlan-kiállításon. Így bemutatják a CET névre keresztelt Közraktárak épületegyüttes projektet, amely egy közel 32 ezer négyzetméteres beruházás a ferencvárosi Duna-parton; a Budapest Szíve Programot, mely a történelmi városmag közterületeinek műemléki megújítását foglalja magába; valamint a Városháza fórum projektet, amely az egykori Károly körúti bazársor helyén a Főpolgármesteri Hivatal épületének a megújításával hozna létre modern közösségi tereket a város középpontjában.

Az ITD Hungary, a magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség a magyarországi régiók piacérett projektjeit képviseli, és közvetlenül teremt kapcsolatokat a befektetőkkel, tájékoztatja a potenciális ügyfeleket a magyar befektetési környezetről, a magyarországi lehetőségekről és az ipari ingatlanokról, ipari parkokról. Magyarországi telephelyeket kínál a befektetőknek a kiemelt ágazatok befektetés-ösztönzési tevékenységéhez, többi között a turisztikai, autóipari, logisztikai, megújuló energiai és az SSC jellegű beruházásokhoz, és mindezek mellett kiemelt feladatként képviseli a magyar befektetési projekteket.

A kiállítás három napja alatt a Cannes-i standon a magyar kiállítók prezentációkat tartanak a jelentős térségbeli fejlesztésekről, kerekasztal-beszélgetések lesznek a régió jövőjéről és előadások a hazai ingatlanfejlesztői piac változásairól. A kiállításon részt vesz az országos főépítész, Fegyverneky Sándor, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, valamint Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottságának elnöke. A kiállításon több mint 80 ország, kétezer kiállító és több mint 15 ezer szakmai látogató várható.

Budapest, 2010. március 10.
Munkások dolgoznak a Szabadság hídtól délre fekvő, az egykori közraktárakat hasznosító úgynevezett Bálna-projekt építésén. A rekonstrukció során az épületegyüttes 60 százalékát meg kell őrizni, a beruházó cég ehhez építte
Budapest, 2010. március 10. Munkások dolgoznak a Szabadság hídtól délre fekvő, az egykori közraktárakat hasznosító úgynevezett Bálna-projekt építésén. A rekonstrukció során az épületegyüttes 60 százalékát meg kell őrizni, a beruházó cég ehhez építteti hozzá az új szerkezetet. A meghagyott épületeket felújítják, a lebontottak helyére pedig egy cethal formájú üvegkupolás komplexum kerül. A mintegy 8,5 milliárd forintból megvalósuló létesítményben kulturális, turisztikai és szórakoztató központ épül. A több mint 30 ezer négyzetméteren 40-45 üzlet nyílhat, kialakítanak a Duna-parton egy majdnem 200 méteres teraszsávot, ahol vendéglátóhelyek várják majd az odalátogatókat. A beruházást várhatóan az év második felében adják át. MTI Fotó: Balaton József
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.