Budapest kérdőre vonta Washingtont

Budapest választ vár Washingtontól:az amerikai hatóságok lehallgattak-e magyarországi intézményeket, szervezeteket, vállalatokat, illetve magyar állampolgárokat?

Diplomáciai csatornákon keresztül kérdéseket tett fel Magyarország az amerikai hatóságoknak a nemzetközi adatgyűjtési botránnyal összefüggésben – erősítették meg a Népszabadság érdeklődésére belügyi források. Arról, hogy milyen kérdéseket tettek fel és mely amerikai hatóságoknak, a tárca nem kívánt részeltekbe bocsátkozni.

Edward Snowden, az NSA egykori informatikusa június elején robbantotta ki a világméretű adatgyűjtési botrányt, amikor a The Guardian című brit lapnak adott videointerjúban beszámolt arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség a terrorizmus elleni küzdelem égisze alatt gyakorlatilag bárkinek a telefonját képes lehallgatni, e-mailjeit elolvasni. Nyilatkozata szerint az NSA informatikusaként fedett nyomozók és ügynökök adataihoz is minden további nélkül hozzáférhetett volna.

Bár az amerikai kormány kezdetben próbálta bagatellizálni Snowden állításait, miközben azt bizonygatta, hogy az NSA minden tekintetben törvényesen járt el, a lehallgatásokat (titkos) bírósági határozatok alapján végezték, és a szenátus illetékes bizottsága is tudott mindenről, a világméretű botrány megállíthatatlan volt. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség nemcsak az USA polgárait hallgatta le, és nemcsak az ő mailjeiket ellenőrizte.

Brüsszelben az uniós polgárok lehallgatásának, e-mailjeik elolvasásának már a puszta lehetősége is „kiverte a biztosítékot”. Az illetékes uniós biztos és számos európai parlamenti képviselő is tiltakozott az uniós adatvédelmi szabályok semmibevétele miatt. Senkit nem hatott meg az amerikai illetékesek érvelése, miszerint a támadott lehallgatásokkal és az e-mailek elolvasását az NSA számára már a megírásuk alatt lehetővé tevő Prism rendszer alkalmazásával számos terrorcselekményt lepleztek le még előkészületi szakaszban.

Kérdés, Magyarországon bejegyzett politikai, társadalmi, kulturális szervezeteket, egyházakat és magyar állampolgárokat lehallgattak-e, e-mailjeiket elolvasták-e az amerikai hatóságok? A lapunknak névtelenséget kérve nyilatkozó belügyi illetékes szerint egy ilyen akció utólag nehezen deríthető fel. Ha a hazai telefon- és internethálózatba való behatoláskor az NSA emberei nem hibáztak, és nem is lepleződtek le, szinte reménytelen rábukkanni a nyomaikra.

A belügyi illetékes nem nyilatkozott arról, hogy a botrány kirobbanása óta az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vizsgálta-e, hogy történt-e illegális behatolás a hazai távközlési és internethálózatokba. Szavaiból, miszerint „nem találtak arra utaló nyomokat, hogy Magyarországon is hallgattak volna le telefonokat és elolvasták volna magyar polgárok vagy szervezetek e-mailjeit az NSA emberei”, arra lehet következtetni, hogy megkíséreltek az esetleges behatolás nyomára bukkanni.

Az amerikai hatóságok még nem válaszoltak a hivatalos csatornákon nekik szegezett kérdésekre, így nem tudni, az amerikaiak a magyar telefon- és internethálózatokon is folytatták-e terrorellenes küzdelmüket. A belügy szerint nincs okunk azt feltételezni, hogy szövetségesünk nem a valóságnak megfelelő választ ad majd a feltett kérdésekre. Azt már független szakértők tették hozzá, hogy ha el is ismerik az amerikai magyar intézmények, szerveztek és polgárok törvénytelen lehallgatását, azt biztosan nem szövetségesi tiszteletből teszik.

Forrásaink emlékeztettek rá, hogy – mint arról lapunk is beszámolt – Snowden tekintélyes mennyiségű hírértékű dokumentumot juttatott el a The Guardian újságíróinak, melyek nagy részét még nem publikálták. Nem zárható ki, hogy ha valóban hozzáfért, Snowden meg is szerezte azoknak a listáját, akiket az NSA lehallgatott, akiknek az e-mailjeit ellenőrizte. Egy beismerésnél is kínosabb lenne az amerikaiak számára (már ha ez az adott ügyben érdekli egyáltalán őket), ha a magyar kérdésekre tagadják a magyarországi titkos műveleteket, majd azokra mégis fény derül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.