'Budapest és az ország is egyre inkább ellenzékben van'

Ünnepélyes keretek között mutatta be Mesterházy Attila és Bajnai Gordon az Együtt-PM szövetség és az MSZP közös fővárosi képviselőjelöltjeit. Az A38 hajón megtartott eseményen a tizennyolc képviselőjelölt mellett az ellenzéki szövetség számos politikusa is megjelent, így például Kunhalmi Ágnes, Jávor Benedek, Veres Gábor, Karácsony Gergely vagy épp Újbuda korábbi polgármestere, Molnár Gyula is.

Az eseményre külön fotókiadványban publikálták az összes fővárosi jelölt portréját a könnyebb beazonosíthatóság érdekében.

Az MSZP és az Együtt-PM budapesti jelöltjei Bajnai Gordon és Mesterházy Attila körül

Ami az előzetesen „leosztott” Együtt-PM szövetség körzeteit illeti: az 1. számú körzetben (V. kerület) a Milla-vezető Juhász Péter lesz a fideszes induló kihívója, a 3. számú körzetben (XII. kerület) pedig hosszas tanácskozás után végül a PM-társelnök és listavezető Szabó Tímea áll rajthoz. A főváros II. kerületében (ez formálisan a 4. számú választókörzet) az egykori Fidesz-alapító Szelényi Zsuzsanna indul majd – egyébként a Haza és Haladás Egyesület jelölésében –, a VII. kerületben pedig (ez az 5. számú budapesti választókörzet) a Párbeszéd-párti Kocsis-Cake Olivio lesz a képviselőjelölt.

A 13. számú körzetben, vagyis a XVI. kerületben a szintén PM-es Tordai Bence lesz a közös induló, míg a 17. számú körzetben (XXI. kerület) a Szolidaritást erősítő Szabó Szabolcs kap lehetőséget. A XXII. kerületben (ez a 18. számú körzet) szintén a PM politikusa, jelenleg a fővárosi közgyűlésben dolgozó Somfai Ágnes lesz az Együtt-PM és az MSZP közös országgyűlési képviselő-jelöltje. 

A szocialisták által „betöltött” kerületekben pedig régi és új neveket is találunk. Újbudán a frakcióvezető-helyettes Józsa István, a X. kerületben a volt budapesti pártelnök Burány Sándor, a XVIII. kerületben az elnökhelyettes Simon Gábor, a XX. kerületben pedig a volt kulturális miniszter Hiller István lesz az ellenzéki együttműködés közös képviselőjelöltje. A Ferencvárosban a szintén „régi motoros” Pál Tibor, a XIV. kerületben a most is parlamenti képviselő Tóth Csaba, az újpesti körzetben pedig – a súlyos betegséggel harcoló és a szélesebb nyilvánosság előtt hosszú idő óta most először mutatkozó – volt miniszter, Kiss Péter a szocialisták favoritja. Az angyalföldi körzetben (ahol korábban a most Brüsszelbe készülő Szanyi Tibor volt az egyik induló) a nemrég megválasztott Hiszékeny Dezső lett a jelölt, az óbudai körzetben Kiss László, az újpalotai kerületben Móricz Eszter, a XVII. kerületben pedig Lukoczki Károly várja majd a kormányváltó szavazatokat.

Az ünnepélyes bemutatón Szelényi Zsuzsa (Együtt-PM) a fővárost az ország szíveként jellemezte, amely nem működik Magyarország nélkül, ahogyan az ország sem Budapest nélkül. Az Együtt-PM politikusa szerint túl kell lépni a főváros és a vidék szembeállításán.

Karácsony Gergely (Együtt-PM) ezt követően többek között arról beszélt, hogy 2014-ben sorsfordító választásra kerül sor. Rámutatott, hogy sok fiatal átmeneti hazáját manapság nem egy gyarapodó Magyarországon, hanem egy másik, nyugati országban találja meg. Karácsony szerint Orbán Viktor mindig is úgy képzelte: Budapest nem lehet annak a Magyarországnak a fővárosa, amely ő kormányoz, hiszen ez a gyarapodó, nyugatos, polgári világváros ellentétes azzal a befelé forduló világképpel, amit ő képvisel.

„Magyarország fővárosa ma lélekben nem Budapest, hanem Felcsút” – tette hozzá Karácsony Gergely, rámutatva: ha most lennének a választások, a fővárosban bizonyosan az ellenzék győzedelmeskedne, és a most bemutatott tizennyolc jelölt többsége parlamenti mandátumhoz jutna. A PM politikusa hangsúlyozta: a megkötött szövetség egy erős együttműködés, amely képes a kormányváltásra. „Vissza fogjuk hódítani Orbánországot és egy új országot építünk ott, ahol most pártállam formálódik. Visszahozzuk azt az álmot, amit sokan a '90-es években tápláltak. Európa itt lesz velünk Budapesten és minden változást akaró városban” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Az MSZP ezután felszólaló fővárosi frakcióvezetője, Horváth Csaba a tizennyolc jelöltet „gladiátornak” nevezte, akik egy önálló, modern, nyitott kultúrájú, ésszerű Budapestet képviselnek. Az MSZP politikusa azt mondta, hogy a fővárosnak jelenleg nincs önálló vezetése, szerinte három és fél éve Orbán Viktor „kézi vezérlése alatt vegetál”. Horváth Csaba hozzátette: „vissza fogják szerezni” a budapestieknek a kórházaikat és az iskoláikat, a fővárosban lakóknak többek között zöld várost, látványberuházások helyett pedig megfontolt és megtervezett fejlesztéseket ígért.

„Tudom, összefogással, a kormányváltók szövetségének sikerülni fog. Ehhez kérem és ajánlom mindannyiunk munkáját!” – zárta rövid beszédét a szocialista politikus. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti pártelnök az eseményen megerősítette: mind Bajnai Gordon, mind Mesterházy Attila számíthat a fővárosi szocialisták támogatására.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök az eseményen felidézte, hogy Orbán Viktor szerint a haza nem lehet ellenzékben, de szerinte a fideszes kormányfőnek ideje elfogadnia: „Budapest és az ország egyre inkább ellenzékben van”. Az Együtt-PM vezetője hangsúlyozta, hogy bár a főváros az ország motorja, egyensúlyt kell találni Budapest és a vidék között. Bajnai szerint ehhez nemcsak az országban, de a fővárosban is kormányváltásra van szükség.

„Olyan jelölteket kerestünk, akik a helyben élőket helyben tudják megszólítani, világos és egyértelmű üzenetet tudnak vinni számukra” – fogalmazott a volt miniszterelnök.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke ehhez kapcsolódóan többek között arról beszélt: a főváros mindig büntetésben volt a Fidesz-kormányok alatt. Emlékeztetett rá, hogy Budapestet az előző Orbán-kabinet idején „bűnös városnak” titulálták csak azért, mert nem osztotta a fideszes politika elképzeléseit. Mesterházy hozzátette, hogy a főváros fontossága miatt a szocialisták külön Budapest-programmal készültek, ezzel is bizonyítva: számukra a főváros nem büntetésben, hanem kiemelt helyen szerepel. Ezt a dokumentumot az MSZP politikusai civil- és szakmai szervezetekkel közösen készítették el.

Mesterházy szerint jövőre egyfajta népszavazásra kerül sor, amely annak eldöntéséről szól: Orbán Viktor politikája árt vagy használ az országnak. Az MSZP vezetője azt hangsúlyozta, hogy egy kormány- és korszakváltás a főváros számára is egyértelműen csak előnyökkel járhat. Bajnai Gordon és Mesterházy Attila ezt követően egyenként mutatták be a mögöttük ülő képviselőjelölteket, mindegyiküket külön méltatva.

A közös képviselőjelöltek pénteki bemutatásához tartozik, hogy az Együtt-PM szombaton politikai nagygyűlést is tart a Lurdy Házban, ahol nemcsak a fővárosi, de mind a 31 egyéni jelöltjét fogja bemutatni a nyilvánosságnak. Az eseményen Bajnai Gordon volt miniszterelnök tart majd politikai helyzetértékelést, az eseményen részt vesznek a pártszövetség választókerületi elnökei, koordinátorai és több aktivistája is.

A Népszabadság forrásai szerint a nagygyűlés nem döntéshozó fórum, inkább kampánynyitó rendezvény lesz. Úgy tudjuk, hogy Bajnaiék többek között azt is bejelentik: Baján a „szövetség bajai hősnője”, Teket Melinda lesz az ellenzéki jelölt. Szintén nyilvánossá teszik, hogy az egyéni jelöltek összeállításában női kvótát érvényesítenek, amelynek értelmében az indulók harminc százaléka hölgy lesz. Forrásaink szerint Bajnai Gordon az eseményen elsősorban egy nyugatos, polgári Magyarország programjáról fog beszélni, amelynek „mindennapi hősei a törekvő polgárok”, a magyar középosztály.

A volt kormányfő beszédében állítólag a gazdaság rendbetételéről, az egykulcsos adó leváltásáról, egy munkahelyteremtő kétkulcsos adó bevezetéséről is szólni fog. Szintén ehhez tartozik, hogy az Együtt-PM ezekben a hetekben véglegesíti választási programját. Az új politikai erő első választási programja döntően a Haza és Haladás Alapítvány elmúlt években végzett szakpolitikai kutatásaira, valamint a pártszövetséget alkotó szervezetek javaslataira épít.

Forrásaink szerint a választási program határozottan kiáll az „igazságosabb, többkulcsos adórendszer megteremtése, a gyermekszegénység csökkentése, a piacgazdaság keretein belüli, fenntartható munkahelyteremtés” mellett. Információink szerint a dokumentum elkészítése során alapelv volt, hogy számos célcsoport (nők, fiatalok, vidéki lakosság, közalkalmazottak, nyugdíjasok, vállalkozók) számára konkrét ígéreteket tartalmazzon.

Ez egyébként erősen egybecseng az MSZP nemrég bemutatott „öt pillér” programjával, amely a gyermekeket, a nőket, a munkavállalókat, a kis- és középvállalkozókat és a nyugdíjasokat helyezi fókuszba. A dokumentum a felelős költségvetési gazdálkodás kihangsúlyozása érdekében tudomásunk szerint tartalmazni fog egy úgynevezett költségvetési mellékletet is, amely a programban megfogalmazott ígéretek és vállalások költésvetési hatáselemzését, illetve becslését mutatja be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.