Budapest helyett Hódmezővásárhely lesz a főváros?

Két éve készült az a megvalósíthatósági tanulmány, ami alapján az ország első számű közlekedésfejlesztési beruházásává lépett elő a Hódmezővásárhely-Szeged villamosvonal megépítése. De miért van erre szükség?

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter magához vonta, egyben parkolópályára tette a tervezett fővárosi közlekedésfejlesztési beruházásokat, ímert szerinte a brüsszeli szabályok nem engedik a fővárosi fejlesztéseket. Engedik viszont a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamosvonal kiépítését.

Hódmezővásárhely - Lázár János polgármestersége idején - fogott bele a két település belvárosát összekötő villamosvonal terveinek előkészítésébe. Egy felmérés szerint ugyanis a vásárhelyiek 11 százaléka hetente többször utazik Szegedre. Egy átlagos munkanapon 8 ezer utazás történik Hódmezővásárhely és Szeged között, az azonos irányban lévő, de közelebb fekvő Algyőre pedig 7 ezer - ismerteti a felmérést az Origo.

Megvalósíthatósági tanulmány is készült, amelyik szerint a két város közötti vasúti pályát 100 kilométeres sebességűre fejlesztenék. Szeged-Rókus pályaudvarnál pedig összekapcsolnák a vasúti és a villamospályát, amin 20 percenként járnának a villamosvonatok. Körülbelül fél óráig tartana az utazás a két belváros közötti 26 kilométeres távolságon.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.