Budaörs hárommilliárdért épített új iskolát

Országosan egyedülálló módon, csaknem hárommilliárd forintos saját beruházással építette fel Budaörs a város legújabb, 24 tantermes általános iskoláját, melynek ma volt az ünnepélyes átadása.

Budaörsön - az országos tendenciákkal ellentétben - folyamatosan nő a gyermeklétszám, ami az oktatási intézmények bővítését teszi szükségessé. Ennek egyik kiemelkedő állomása az új tanintézet átadása. A rendkívül korszerű épület minden tantermében van digitális tábla, s ez az ország első olyan tanodája, amelyben elektronikus vezérlőrendszer irányítja a szellőztetést.

Budaörsön az átlagnál több gyermek él, és folyamatosan nő a beköltözők száma. A rendszerváltás óta nyolcezerrel gyarapodott a lakosságszám, már a 28 ezret is jóval meghaladja, 2020-ig pedig becslések szerint elérheti a 35 ezret. Az intézményi kapacitás fejlesztése tehát az önkormányzat számára sürgető feladat, melynek részeként már eddig is számos rekonstrukciót hajtottak végre, a program pedig a következő években is folytatódik. További óvodák épülnek vagy újulnak meg, illetve az iskolákban emeletráépítést, épületbővítést tervez az önkormányzat. A meglévő intézmények felújítására csak tavaly ötszázmillió forintot költött a város.

Országos, nyílt tervpályázaton dőlt el, ki tervezi, s ki lesz a kivitelezője az új iskolának, amely alig egy év alatt készült el, mindenféle csúszás, komplikációk és viták nélkül. Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere szerint az iskola egyben egy új városközpont egyik meghatározó eleme lesz, hiszen szomszádságában hamarosan megnyílik az uszoda-sportcsarnok, és nemsokára egy újabb óvoda is épül ide. Ha minden elkészül, és a tereprendezés is végleg befejeződik, valóságos gyermek-paradicsom lesz a városnak ez a része.

Ez az épület őszinte, egyszerű és a polgárok pénzével való ésszerű bánásmód  mintaképe - jelentette ki Fegyverneky Sándor országos főépítész. Szerinte az iskola mintául szolgálhat mindenhol az országban, mert "itt minden valóban az, aminek látszik és aminek lennie kell". Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára kifejtette, a közhiedelemmel ellentétben rengeteg iskola újul meg országszerte. Csak Pest megyében 62, országosan pedig 350 iskola válik korszerűbbé ebben az időszakban az Európai Uniós forrásoknak köszönhetően.

Dölles Erzsébet iskolaigazgató üdvözölte, hogy a 655 tanuló és a 65 pedagógus végre egy épületbe költözhetett, hiszen eddig két külön helyen zajlott az oktatás Budaörs legrégibb oktatási intézményében, a 271 éve folyamatosan működő 1. Számú Általános Iskolában.

Az épületben 24 tanterem, tucatnyi szaktanterem, köztük több nyelvi és számítástechnikai labor, jól felszerelt könyvtár és olvasóterem is helyet kapott. Az iskolához tartozik egy ötszáz adagos főzőkonyha és egy 200 fős étterem, valamint egy öltözőkkel ellátott, két kosárlabda-pályával büszkélkedő, elválasztható tornaterem is. Emellett lehetőség van gyógytornára, balettoktatásra a tükörteremben és a nehezebben haladó diákok számára rendelkezésre áll egy fejlesztő terem is.

Minden tanteremben alapfelszereltség az interaktív tábla, a projektor, egy tanári és három diákszámítógép, internethozzáféréssel. Az oktatás zavartalanságát az országban egyedülálló módon programozható szellőztetőrendszer és automata árnyékolók is segítik; a szellőztetést vezérlő elektronika folyamatosan méri a tantermekben a széndioxid mennyiségét és az alapján automatikusan nyitja, illetve becsukja az ablakokat. Az épület nyári hűtését zöldtető szolgálja.

Az épületen kívül futópályát, kézilabdapályát és a nagy diáklétszámnak megfelelő játszó- és szabadidős tevékenységekre alkalmas területeket is kialakítottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.