Budaörs: feljelentés és ÁSZ-vizsgálat az épülő uszoda miatt

Több büntetőfeljelentést tett Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere a városban épülő uszoda és sportcsarnok ügyében, amellyel kapcsolatban egyébként általános tényfeltáró igazságügyi szakértői vizsgálatok is folynak.

Vizsgálatok kereszttüzébe került a Budaörsön épülő uszoda és sportcsarnok, miután a város polgármester, Wittinghoff Tamás büntetőfeljelentéseket tett a beruházás körüli szabálytalanságok miatt. A vezető emellett törvényességi és célszerűségi vizsgálatot kért az ügyben az Állami Számvevőszéktől is.

A Népszabadság legutóbb a hasonló, érdi létesítmény körüli anomáliákról számolt be. Ott már áll a városi uszoda és sportcentrum, ám azt az érdiek a helyi politikai viták és az ügyben zajló perek miatt lassan két és fél éve nem tudják birtokba venni.

Wittinghoff Tamás a budaörsi képviselő-testület csütörtöki ülésén a bejelentéstt kommentálva elmondta: elejét akarja venni annak, hogy a városban is politikai boszorkányüldözés kezdődjön, ezért a lehető legobjektívebb testülethez, az Állami Számvevőszékhez fordult.

Emlékeztetett rá, a képviselő-testület jobboldali többsége az uszodaügyben mindvégig nagy többséggel, vagy konszenzussal meghozott döntéseket egy politikailag kiegyensúlyozatlan önkormányzati bizottsággal akarta megvizsgáltatni. Az erről szóló előterjesztést a csütörtöki ülés napirendjére is sürgősséggel szerették volna felvetetni.

A vizsgálóbizottság működése ráadásul hatmillió forint költséggel is járt volna. A képviselő-testület végül a polgármester bejelentése után elvetette az előterjesztést.

A polgármester az előzményekről szólva elmondta, Budaörs még az előző választási ciklusban döntötte el az uszoda és sportcsarnok építését; ezt tavaly strandépítéssel is kibővítettek. Az beruházásnak 2008 második felében kellett volna elkészülnie, ám az átadás folyamatosan csúszott, a kivitelező társaságnak ugyanis pénzügyi nehézségei támadtak.

Végül idén áprilisban az önkormányzat felbontotta a kivitelezői szerződést, mivel a cég nem tartotta be az önkormányzattal kötött szerződést. A befejezéshez már csupán a munkálatok 5-10 százaléka hiányzik, amire Budaörs a héten írt ki közbeszerzési eljárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.