Budainak egymilliójába kerül az elszámoltatás

Egymilliójába kerül Budai Gyulának, hogy valótlanságot állított az elszámoltatásban Tátrai Miklósról: a Bábolna-ügy kapcsán azt mondta, hogy a pénzek Tátrai magánszámláján kötöttek ki.

Budai Gyulának egymillió forintjába kerül, hogy azt állította, Tátrai magánszámláin kötöttek ki a Bábolna-ügy pénzei. Most már papírja van róla, hogy nem mondott igazat. A Fővárosi Ítélőtábla ma jogerősen kimondta, az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula minden alapot nélkülözve állította, hogy 365 millió forint közpénz, vagy annak egy része Tátrai Miklós vagy hozzá köthető személyek magánszámláin kötött ki.

Az ügyben tavaly júliusban volt elsőfokú ítélet, akkor a bíróság Budait kötelezte arra, hogy az m1 és a tv2 esti hírműsorában saját költségén megjelentetett közleményben kérjen bocsánatot Tátraitól, és fejezze ki sajnálkozását. Ezt most a másodfokú bíróság helybenhagyta. 

A polgári pert Tátrai Miklós volt MNV-vezér indította Budai ellen. Tavaly nyáron, a Bábolna-ügy "büntető" szakában első fokon felmentették Tátrait, azt követően marasztalta el Budai Gyulát a bíróság a Tátrai által indított polgári perben.

Az elsőfokú felmentő ítéletben a bíróság kimondta, hogy a Bábolna Ménesbirtok Kft. és a szintén állami Bábolna Zrt. közötti ügylet során átutalt 365 millió forintot a Bábolna Zrt. törvényesen, a felszámolás céljaira, így elsősorban a dolgozók végkielégítésére költötte el, károkozás nem történt, az ügylet résztvevői pedig felelősen bántak a rájuk bízott vagyonnal. A bíró azt is kimondta, hogy a tranzakció gazdasági hasznot hajtott. A büntetőügy során azt is megállapította a bíróság, hogy az átutalt összegből egyetlen fillér sem került illetéktelen magánszemélyek bankszámláira, azt a Bábolna Zrt. felszámolója törvényesen költötte el.

A bábolnai ügyet Budai több alkalommal az elszámoltatás legkonkrétabb "eredményének" nevezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.