Budai Schifferre mutogat, Schiffer Budait ostorozza

Nem az én asztalom - így kommentálta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Gyurcsány Ferenc elleni eljárás megszüntetését. A fideszes képviselő szerint az ügyben Schiffer András volt a feljelentő, így őt kell kérdeni. Schiffer szerint viszont Budai csak rálapátolja a kudarcát, holott ő nem végezte rendesen a munkáját.

Több tucat ügyben tett feljelentést eddig Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, de alig néhány jutott csak el a vádemelésig. Az elszámoltatási kormánybiztoshoz az elmúlt időszakban több mint ezerháromszáz ügyben érkezett bejelentés, közel három tucat ügyben vizsgálódnak, és közel félszáz esetben tettek feljelentést. Budai honlapjának tanúsága szerint az esetek jelentős részében rendőrségi vagy ügyészségi nyomozás zajlik, de több olyan is van, amelyben eleve nem tettek bejelentést, mert nem találtak arra megfelelő alapot.

A kormánybiztos az elmúlt hetekben több kudarcot is kénytelen volt elviselni: nemrég bűncselekmény hiányában felmentették Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezetőjét az úgynevezett Bábolna-ügyben (Budainak ehhez kapcsolódóan egymillió forintot kell majd fizetnie Tátrainak az ügyben tett, valótlan kijelentései miatt), az úgynevezett „filozófus-ügyben” pedig szintén megszüntették nemrég az eljárást; sőt Budai ezzel kapcsolatos panaszait is elutasították. A kormánybiztos korábban lapunknak utóbbi ügyre vonatkozóan azt mondta: nem tartja blamázsnak az eljárás megszüntetését. A hivatkozott ügyben pályázatokat vizsgáltak, és ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, nem konkrét személyekkel szemben, az ügyészség döntését pedig elfogadják. Budai szerint egyébként ez is bizonyítja, hogy a vádhatóság nem játszik össze az elszámoltatási kormánybiztossággal, mint ahogyan azt az ellenzéki sajtó – Budai szerint – gyakran sugallni igyekszik.

A Népszabadság megkereste Budait a Sukoró-ügyben hozott ügyészségi határozatokkal kapcsolatban is, de a kormánybiztos elhárította kérdésünket, mondván „olyat kérdeznek, ami nem az én asztalom”. Budai Gyula hangsúlyozta, hogy az ügyben a LMP képviselője, Schiffer András volt a feljelentő, ezért nála kell érdeklődni a vádhatósági döntésről. „Jómagam a sukorói eljárás során a koncessziós szerződés kapcsán tettem meg a bejelentésemet. Az ügyészséget és Schiffer Andrást kell megkérdezni a Gyurcsány elleni eljárásról” - tette hozzá lapunknak Budai Gyula.

„Budai Gyula már tavaly hazudott, amikor azt állította, hogy az LMP feljelentése alapján történt a Gyurcsánnyal szembeni gyanúsítás, mert a megjelent információkból az állt össze: az LMP-feljelentés csak kis részét jelentette az ügynek. Az meg nem megy, hogy valaki közpénz-milliókat nyal fel két éven keresztül elszámoltatási kormánybiztosként, nem végzi el rendesen a munkáját, majd a kudarcát másokra akarja lapátolni” - ezt már Schiffer András, az LMP képviselője mondta a Népszabadságnak. Az ökopárti politikus kérdésünkre hozzátette: Orbán Viktor és a Fidesz „bepalizta” a választókat 2010 tavaszán, amikor a „Hagyó-Zuschlag ügyektől megcsömörlött polgárokat azzal hitegette, hogy tiszta közéletet teremt”. Schiffer hangsúlyozta: az LMP mindig tartózkodott attól, hogy kommentálja az igazságszolgáltatás döntéseit.

„Ahogyan nem gyújtottunk örömtüzeket akkor sem, amikor Gyurcsány Ferencet meggyanúsították, most sem tesszük meg. Nem kívánjuk kommentálni az ügyészség döntését. Ugyanakkor az világosan látszik, hogy felsült az egész elszámoltatási handa-bandázás és nem szól az egész semmi másról, minthogy néha meg kell csörgetni a bilincset a volt szocialista politikusok feje felett, mert ezzel a Fidesz-tábor adrenalin-szintjét lehet fenntartani. Az is látszik, hogy amiből az embereknek elege volt 2010-re, gondolok itt az autópálya-építésekre, a Margit-híd felújítására, a Sukoró-ügyre, a 4-es metróra, a kormányzati negyedre, egyik ügyben sem oszlik a homály. Azért, mert érdekszövetség van a kartellpártok között. A Fidesz azért sem akar elszámoltatást, mert joggal tart attól, hogy akkor 2014-ben is elszámoltatás lesz” - mondta lapunknak Schiffer András.

Schiffer szerint Budai Gyula már tavaly hazudott, amikor azt állította, hogy az LMP feljelentése alapján történt a Gyurcsánnyal szembeni gyanúsítás
M. Schmidt János 2012.03.12. Digitális 2012. március 12. Parlament. Országgyűlés. Budai Gyula, Jávor Benedek (LMP). Fotó: M. Schmidt János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.