Budai Gyula feljelentést tett Álomsziget-ügyben

Feljelentést tett az ügyészségen a fővárosi Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget-projekttel kapcsolatban az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula szerint az ügyben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Veres János volt pénzügyminiszter büntetőjogi felelősségét is vizsgálni kell.

A Gyurcsány-kormány 2009 márciusában nyilvánította nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá az Álomsziget-projektet, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal közelmúltbeli jelentése szerint azonban az akkori kabinet ezt úgy tette, hogy nem állt fenn a törvény által megkövetelt fontos közcél - fejtette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Budai Gyula, emlékeztetve, hogy az Orbán-kormány idén novemberben hatályon kívül helyezte a kiemeltté nyilvánító rendeletet.

A kormánybiztos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, valamint hivatali visszaélés elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.