Budaházyékat bűnszervezetben elkövetett terrorcselekményekkel gyanúsítják

Bűnszervezetben elkövetett terrorcselekményekkel gyanúsítják meg a Magyarok Nyilai kilenc tagját, köztük Budaházy Györgyöt - erősítette meg a Népszava információját a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön.

A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg kilenc, korábban terrorcselekménnyel és más bűncselekménnyel meggyanúsított, előzetes letartóztatásba helyezett tagja esetében a napokban zajlanak a bűnszervezet tagjakénti elkövetéssel kapcsolatos kihallgatások - mondta Fazekas Géza.

Budaházy György hallgatja Szokolai Gábor ügyészt a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében
Budaházy György hallgatja Szokolai Gábor ügyészt a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében

Ennek a minősítő körülménynek a törvény szerint az a feltétele, hogy három vagy több ember hosszabb időre szövetkezzen súlyos, öt évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények elkövetése céljából, oly módon, hogy egymás között a feladatokat megosztják.

Az egyébként is súlyosan minősülő, akár életfogytiglannal is sújtható terrorcselekmény esetében a bűnszervezet tagjakénti elkövetés nyomatékos súlyosító körülményt jelent. Ez a minősítő körülmény a büntető törvénykönyv szerint az alapbűncselekmény büntetési tételének felső határát a duplájára emeli, és a legszigorúbb, fegyház fokozatban letöltendő szabadságvesztést von maga után - mondta az ügyészségi szóvivő.

Fazekas Géza hozzátette: a közvéleményben és több sajtóorgánumban a Magyarok Nyilait már bűnszervezetként emlegették, ennek egyfajta büntetőjogi megfogalmazása jelenik meg akkor, amikor a szervezet kilenc tagjának a gyanúsításban szereplő cselekményeit ekként minősíti a nyomozó ügyészség.

A kilenc gyanúsított között van a 2002-es hídfoglaláskor ismertté vált Budaházy György, aki június 19-én került előzetes letartóztatásba.

A főügyészség országgyűlési képviselők elleni támadások szervezésével, továbbá terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja a férfit.

A gyanú szerint Budaházy György utasítására hajtotta végre egyik bűntársa a Hiller István családi háza elleni lőfegyveres támadást, és az ő utasítására dobtak Kóka János épülő házára Molotov-koktélt 2007 decemberében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.