Budaházy-per: nincs az a bíróság, amely még egyszer kiengedné önöket

Megszüntette a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság a pénteki tárgyaláson - adta hírül elsőként a HVG.hu.

A bíróság a védelem indítványának helyt adva nem jogerősen megszüntette a legsúlyosabb kényszerintézkedést, és házi őrizetet rendelt el, így a több mint két éve fogva tartott Budaházy órákon belül otthonában lehet.

A terrorcselekménnyel vádolt, több mint két éve fogva tartott Budaházy György elhagyja a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületét
A terrorcselekménnyel vádolt, több mint két éve fogva tartott Budaházy György elhagyja a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületét, miután a Fővárosi Bíróság megszüntette előzetes letartóztatását és házi őrizetet rendelt el. MTI Fotó: Beliczay László

Budaházy maroknyi híve tapssal, örömujjongással fogadta a döntést. Az ügyész fellebbezett, így a Fővárosi Ítélőtábla határoz majd jogerősen a kényszerintézkedésről. Az elsőfokú döntés viszont azonnal végrehajtható. A bíróság figyelmeztette Budaházyt és a szintén több mint kétéves fogva tartás után házi őrizetbe helyezett Szász Endre harmadrendű vádlottat, hogy csak a bíróság által meghatározott célból hagyhatják el otthonukat, a házi őrizet betartásának szabályait rendőrjárőr fogja ellenőrizni.

"Ha megszegik a házi őrizet szabályait, nincs az a bíróság, amely még egyszer kiengedné önöket" - intette a vádlottakat a tanács elnöke, és hozzáfűzte: "próbaidő következik, fontolják meg, mit kockáztatnak!"

Szóbeli indoklásában a bíró kifejtette, hogy megítélése szerint az előzetes letartóztatás mindkét korábban megállapított indoka, a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye egyaránt fennáll. Különösen Budaházy esetében, aki a vádbeli cselekményeket más, korábban elkövetett bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el. Ugyanakkor a bíró kifejtette azt is: nem tekinthet el attól, hogy mennyi ideje van letartóztatva a két vádlott, és mennyi ideig tarthat még az eljárás.

Még sok van hátra a bizonyításból, kiszámíthatatlan, hogy meddig tart az eljárás, házi őrizet pedig akkor rendelhető el, ha az előzetes letartóztatás céljai azzal is elérhetők - mondta a bírói tanács elnöke. A bíró megjegyezte, hogy a védelem által felajánlott, a vádlott testére rögzíthető elektronikus mozgásérzékelőt régóta ismeri a törvény, de alkalmazásának technikai feltételei mindmáig nem biztosítottak.

Budaházy ügyvédje a tárgyaláson a szabadlábra helyezési kérelmet indokolva hivatkozott arra is, hogy egy szakvélemény szerint 2009 nyara óta előzetes letartóztatásban lévő védence kislányai súlyos lelki károsodást szenvednek azért, mert több mint két éve nem tarthatják a kapcsolatot édesapjukkal, és ez végérvényesen pótolhatatlanná válik. Emellett rövidesen a törvény kötelező rendelkezése szerint is esedékes, hogy a bíróság felülvizsgálja Budaházy előzetes letartóztatásnak indokoltságát, amely a vádban foglalt bűncselekmény miatt legfeljebb négy évig tarthat.

A gyermekek érdeke mindenek felett áll - hangoztatta Budaházy ügyvédje. Kiemelte azt is, hogy ügyfele hazáját, családját szereti, ezért fel sem merül, hogy a felelősségre vonás elkerülése érdekében ismeretlen helyre távozna. A védelem hangsúlyozta, hogy a vád tanújának zárt tárgyaláson tett vallomásaiból sem következik egy olyan bűnszervezet fennállása, amely az elsőrendű vádlott szökésének, elrejtőzésének veszélyét megalapozottá tehetné.

Az ügyvéd kifogásolta azt is, hogy miért nem látnak lehetőséget a hatóságok az előzetes letartóztatás helyett legalább a házi őrizetre, akár szoros rendőri ellenőrzés és a vádlott testére rögzített nyomkövető eszköz alkalmazása mellett.

Budaházy György szóvá tette, hogy több mint két éve tartó letartóztatása legjobban gyermekeit sújtja, szétveri a család életét, őszi időszakokban ő maga hetekig beteg, mert nincs fűtés, napfényt nem lát. "Hogy lehet valakit ítélet nélkül így tönkretenni!? Leépülünk. Ne tartsanak embereket rabságban, ha nem feltétlenül szükséges!" - fakadt ki a tárgyaláson az elsőrendű vádlott.

"Többet szenvedtem, mint a sértettek együttvéve" - fogalmazott Szász Endre, a büntetőper másik, több mint két éve előzetes letartóztatásban lévő és pénteken szintén szabadlábra helyezését kérő vádlottja.

Az ügyészség ellenezte a kényszerintézkedés enyhítését még abban a nem várt esetben is, ha a bűnszervezet vonatkozásában a védelem érvei helytállóak lennének, ugyanis a vádbeli cselekmények nagy súlyúak. A törvény szerint a vádbeli cselekményekért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.