Budaházy nem tüntethet a zsinagóga előtt

A zsidó Hanuka ünnep ellen tiltakozott volna az Erzsébet híd lezárása miatt a közelmúltban harminc nap közérdekű munkára ítélt Budaházy György, aki magánszemélyként jelentett be demonstrációt csütörtök délutánra a Dohány utcai zsinagóga elé.

Információnk szerint a BRFK a tervezett tüntetést megtiltotta. Az ok: a karácsonyi ünnepek miatt megnövekedett forgalom szakemberek szerint más útvonalon nem bonyolítható le. Így a gyülekezési törvény alapján a rendőrségnek meg kellett tagadnia a hozzájárulását.

Budaházy tervei ellen tiltakozott a Fidesz és a KDNP is. A Balog Zoltán, a Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi,civil-  és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke által jegyzett közleményben  úgy fogalmaztak: "felháborodva utasítjuk vissza, hogy Toroczkai László és Budaházy György, hivatásos tüntetésszervezők a Dohány utcai zsinagóga elé  hívnak össze tüntetést egyértelműen megfélemlítő szándékkal. Politikai nézeteit Magyarországon mindenkinek joga van a törvényes  keretek között kifejezni, akár utcai tüntetésen is. Mégse tegyük vallási közösségek szent helyeit politikai csatározások színterévé. Akár az Esztergomi Bazilika, akár a Debreceni Nagytemplom, akár más templom vagy vallási kegyhely méltóságának megsértése felekezeti  különbségektől függetlenül joggal botránkoztat meg minden jóakaratú,  hívő és nem-hívő embert".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.