Budaházy napi két órára elhagyhatja otthonát

Tovább enyhítette a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György elleni kényszerintézkedést a Fővárosi Törvényszék; a pénteki végzés szerint Budaházy minden nap két órára elhagyhatja otthonát.

A bíróság, helyt adva Budaházy György és védője indítványának, kimondta: a házi őrizet helyéül kijelölt ingatlant minden nap "a mindennapi élet szokásos szükségleteinek kielégítése céljából" 11 és 13 óra között elhagyhatja. A vádlott azonban Diósd közigazgatási határát nem lépheti át.

Az ügyben eljáró bíró indokolásában elmondta, Budaházy György 2011. szeptember 30. óta van házi őrizetben, később a bíróság enyhítette a házi őrizet szabályait úgy, hogy Budaházy György heti egy napon két órára elhagyhatta az otthonát.

A bíróság – mint elhangzott – a kényszerintézkedés további enyhítésére irányuló indítványt és annak indokait méltányolhatónak ítélte. A bíróság szerint az, hogy ebben a kért napi két órában Budaházy György elmehet kiskorú gyermekeiért az iskolába, összeegyeztethető a kényszerintézkedés lényegével.

A vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette a bíróság döntését.

A végzés kihirdetése előtt Budaházy György elmondta, a vádlottak közül néhányukat sokkal súlyosabb kényszerintézkedések sújtják, mint az ügy többi vádlottját. Kérte, hogy napi két órára elhagyhassa házi őrizetét, hogy segíthesse feleségét.

Szász Endre harmadrendű vádlott esetében a házi őrizet megszüntetésére irányuló indítványt elutasította a bíróság, de engedélyezte, hogy a házi őrizet helyéül kijelölt ingatlant minden nap a kijelölt két órában elhagyhassa. A vádlott Százhalombatta közigazgatási határát azonban nem lépheti át.

A vádlott, a védője és az ügyész ez esetben is tudomásul vette a döntést. A hatod és hetedrendű vádlott, Péter Gergely és Péter László a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése érdekében tett indítványát a bíróság elutasította. A vádlottak a döntés ellen fellebbezést jelentettek be.          

A büntetőper pénteken bizonyítási eljárással folytatódott. A következő tárgyalás március 19-én lesz. Az ügyészség szerint Budaházy 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia Mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007–2009-ben terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal állami szervekre nyomást gyakoroljon, az akkori szocialista–szabad demokrata kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait megfélemlítse, és így befolyásoljon parlamenti döntéseket. A politikai motivációjú támadások célpontjai javarészt az akkori kormánypárti politikusok otthonai, illetve az MSZP és az SZDSZ székházai voltak.  

A vádlottak egyes esetekben inkább személyes ellenszenv okán választottak célpontokat, mint például a Vörös Csepel elnevezésű szórakozóhely, melegek által látogatott helyek, egy jegyiroda esetében, vagy éppen Csintalan Sándor egykori szocialista politikusnak, a HírTV műsorvezetőjének "megleckéztetése" esetében.

A vádpontok között szerepel puszta pénzszerzés céljából elkövetett bűncselekmény is, egy pénzkiadó automata felrobbantása. A vádlottak az eljárás során jobbára tagadták a bűncselekmények elkövetését. Budaházy több mint két évig tartó előzetes letartóztatását tavaly szeptemberben szüntette meg a bíróság, azóta házi őrizetben van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.