Budaházy koncepciós pert kiáltott, áldozatnak tartja magát

„Nem fogom feladni, küzdök tovább az igazamért minden lehető jogi fórumon" – írja lapunkhoz is eljuttatott nyílt levelében Budaházy György. Szerinte az ellen folyó eljárás során még az sem derült ki, hogy melyik vádpontban, s milyen alapon bűnös.

 

„Átolvasva a híreket a keddi ítéletről, átgondolva a dolgokat, az háborít fel a legjobban, hogy egyes médiumok és médiaszemélyiségek máris kész tényként kezelik a bűnösségünket, a terrorizmust, és már megy a dolgok parttalan felnagyítása" – írja nyílt levelében Budaházy György, akit első fokon 13 év börtönbüntetésre ítélt a bíróság.

Hangsúlyozza, hogy az ítélet nem jogerős, tehát az ártatlanság vélelme most is megilleti őket. Jelzi ugyanakkor, hogy a magyar joggyakorlatban – még a bíróság által is elismerten – kimunkálatlan a terrorizmus tényállásának megállapítása, s szerint az ítélet indokolása igen felületes volt, pedig „ennek az ügynek ez a lényege, hisz egyébként kisebb értékű rongálásokról van szó".

Budaházy sajnálatosnak tartja, hogy az egész eljárás alatt a médiában csak a vád bizonyítékairól beszéltek, mintha a védekezésük csak addig terjedt volna, hogy a vád törvényes mivoltát vitatták, miközben vannak a tényállást cáfoló tanúik, dokumentumaik. Kifogásolja, hogy a valóság tényeinek ellentmondó vádirati megállapítások értékelése sem történt meg.

Még az sem derült ki az ítélet indoklásából – írja –, hogy melyik vádpontban, s milyen alapon bűnös. „Rengeteg energiám és időm ment rá ezen ügy dokumentumainak feldolgozására, a jogi helyzet átlátására, az ügyben való védekezés felépítésére" – hangsúlyozza. Most pedig azzal kellett szembesülnie – fogalmaz –, hogy semmit nem ért, mert akiket azért fizetnek (ügyészek, bírók), hogy az ügyet feldolgozva, az általa felvetettekre érdemben reagáljanak, „süketek és vakok".

Nem meglepő, hogy mindezek után rengetegen koncepciósnak vélik az eljárást és az ítéletet is – így látja Budaházy. Szerinte az, hogy „ma nekem kell szembesülnöm ezzel a fenyegető helyzettel és nem a Gyurcsány-rezsim által elkövetett terror felelőseinek, jól rámutat, hová vezetett a rendszerváltás óta folyó mutyipolitizálás, a rendre beígért elszámoltatások elmaradása".

„Nem fogom feladni, küzdök tovább az igazamért minden lehető jogi fórumon" – tudatja. „Köszönöm a mellettünk való kiállást mindenkinek, aki megteszi, nagy szükség van rá. Azért a súlyosan igazságtalan ítéleten való jól érzékelhető, igen széleskörű felháborodás és megütközés mutatja, hogy nem én vagyok ennek a nemzetnek a szemében a terrorista" – zárul a nyílt levél.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.